Ma egy kicsit kiderül, kik lakják Európát

Az európai polgároknak már évtizedek óta lehetőségük van arra, hogy az EP-választásokon keresztül beleszóljanak az összeurópai politikába. Hát eddig nem különösen törték össze magukat: nem nemzeteik legjobbjait küldték az Európai Parlamentbe. Sem a hazájukban kormányzati hatalommal rendelkező fősodratú nagy pártok, sem a választók nem érezték úgy, hogy a sorsuk Brüsszelben dőlne el. Aztán a nem túl kellemes 2015-ös év nyarán kiderült, hogy több dolog dől el Brüsszelben, mint bárki gondolta volna. Annál is több, mint amivel akár a legpesszimistábbak a rémálmaikban ijesztegették magukat korábban.

Az EU olyan nagyhatalom lett, amelynek jó a részese lenni rövid távon, de halálos behódolni neki hosszú távon. Az előnyei nyilvánvalóak voltak mindig is, a hátrányairól meg hallgattunk, és reméltük például, hogy az újra uralmi helyzetbe kerülő németek tanultak valamit a XX. századukból. Hát nem tanultak. Az EU mindenféle mellékszínterein hamarosan minden közép-európai megismerhette, hogy milyen az, amikor a magában a porosz vérvonalat felfedező bajor vagy szász üvöltözik a „gyarmatok” képviselőivel. Az, hogy a németek és a franciák, meg a többi méretzavaros kis magország állítólagosan demokrata politikusai milyen elképesztő arroganciával viselkednek az újonnan csatlakozók képviselőivel, nem nagyon került nyilvánosságra, csak az elmúlt években vastagodott meg annyira a bőr a nyugatiak arcán, hogy sosem mulasztják el – ha egy mikrofonhoz jutnak – kioktatni azokat a magyar, lengyel, cseh, szlovák politikusokat, akik képviselni merik a saját országukat a német-francia politikai és gazdasági érdekekkel szemben.

A nyugatiak számára csak 2010 után, különösen 2015 után derült ki, hogy valójában még nem hódították meg és nem pacifikálták Közép-Európát: ott még élnek nemzeti és vallási identitással rendelkező, ciszheteró fehér emberek, sőt, a pártjaik választásokat is tudnak nyerni a hatalmas médiaellenszél és pénzbeni hátrányaik ellenére.

Sokkot azonban igazán akkor kaptak, amikor Magyarország és Orbán Viktor először gazdasági téren 2010 után, majd 2015 után politikailag is képes volt nemet mondani nekik. Egyszerűen nem hitték el, hogy ilyesmi lehetséges. Egy „keleti” kormány nem azt csinálja, amit parancsolnak neki. És még túl is éli. Sőt, egyre nagyobb támogatottsága lesz.

Ja kérem, hiszen magyar nemzet, magyar nép még létezik; a szavazók – jelen esetben azok, akik tényleg szavaznak is – fele rendszeresen ezekre a gazemberekre szavaz. Ha valakinek volt kétsége arról, hogy hol tart a nyugat, az az osztrák kormány bukásából tanulhatott. Az osztrákoknak eszükbe sem jutott megvédeni magukat: hagyták, hogy néhány német kalandor, titkosszolgálati támogatással – a német titkosszolgák támogatásával és nyilván a német kormány tudtával – zárójelbe tegye a demokráciájukat.

De ami működik Bécsben, az nagyon látványosan nem működik Budapesten vagy Varsóban, sőt, még Pozsonyban is csak félig. Sem a lengyel, sem a cseh, sem a szlovák kormányt nem sikerült megbuktatnia a nyugati titkosszolgálatoknak, pedig ha nem is saját kezűleg, de a háttérből támogatva mindegyiknél bepróbálkoztak. Az meg nyilvánvalóan csak véletlen, hogy mind nálunk, mind a visegrádi négyek mindegyikénél első és második támogatottsági körös Soros-szervezetek játszották a főszerepet ezekben a „népmozgalmakban”.

Csalódtunk a Nyugatban, és ők is csalódtak bennünk. Mi azt hittük, hogy ezek az országok tanultak a múltból, és egy erős és életképes, velük szoros szövetségben élő Közép-Európában érdekeltek, ők meg azt, hogy ha a tőlünk elszedett források egy részét nagy kegyesen visszaadják, akkor már meg is vásárolták némi életszínvonal-emelkedéssel a beletörődésünket a gyarmati sorba, a másodrendű státuszba.

Mindketten súlyosan tévedtünk.

Ez az első EP-választás azután, hogy a magyar nép rádöbbent arra, hogy milyenek is a nyugati politikai elitek, és ez az a választás, ami előtt a nyugatiak már tudták, hogy mégsem urai a helyzetnek.

De ezek a felismerések csak a magyar választó Fideszre adott szavazataiban tükröződnek remélhetőleg, és persze a történelem valaha volt legkörnyezetszennyezőbb német kormányának a kampány során hangoztatott zöld lózungjaiban tükröződnek. A francia és a német választók jelentős része semmit nem vett észre abból, hogy a kormányai mit művelnek. A nyugati választók nagy része annyira átvágható, mint a Gyurcsány-rajongó nyugdíjas. Ezen a választáson sok nemzet fog arra rádöbbeni, hogy még ebben a válsághelyzetben sem rendelkezik többséggel a nemzeti gondolat a polgárok között.

Ez a választás nyugaton azt mutatja csak meg, hogy még mindig milyen kicsi a játéktere azoknak a pártoknak, amelyek a valóságot valahogy a választók szeme elé akarják tárni.

Nálunk viszont azt, hogy képesek vagyunk egy nagyon erős felhatalmazással rendelkező miniszterelnököt küldeni az európai tárgyalóasztalhoz. Sok ország nem képes erre.