Pesti Srácok

"A gulyáskommunizmus valódi arca" - Délelőtti pódiumbeszélgetés és filmvetítés Máthé Áronnal, Ferkó Dániellel, Dézsy Zoltánnal és Huth Gergellyel a keddi emléknapon

"A gulyáskommunizmus valódi arca" - Délelőtti pódiumbeszélgetés és filmvetítés Máthé Áronnal, Ferkó Dániellel, Dézsy Zoltánnal és Huth Gergellyel a keddi emléknapon

Százmillióra becsülik a kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát a világon, hazánkban is százezrek vesztették életüket és közel nyolcszázezer embert hurcoltak el szovjet munkatáborokba. Ennél is többen voltak azok, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. Február 25-én tartjuk a kommunizmus áldozatainak emléknapját, amelynek alkalmából az országban számos programmal tisztelegnek a hősök és mártírok előtt. Többek között A gulyáskommunizmus valódi arca címmel pódiumbeszélgetést rendeznek délelőtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött arról, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatát követően 2001-ben emlékeztek meg először az áldozatokról az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket február 25-én.

A megszálló szovjet hatóságok 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A mentelmi jogától megfosztott képviselőt bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték, csaknem egy évtizedet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után már csak néhány évig élt, 51 évesen, 1959-ben hunyt el.

Szimbolikusan a kisgazda politikus törvénytelen letartóztatásával indult el az a csaknem ötvenéves folyamat, amelyben a kommunista párt szisztematikusan kiírtotta a társadalom azon tagjait, akik bármilyen kritikával illették a rendszert, netán ellenszegültek annak. Ezzel elindultak egy olyan úton, ami a totális egypárti diktatúra felé haladt.

Ingyenes múzeumlátogatás, filmvetítés és pódiumbeszélgetés az emléknapon

A Terror Háza Múzeum az évforduló napján ingyen látogatható, valamint az Uránia Nemzeti Filmszínházban ingyenes vetítésen és pódiumbeszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők. Tíz órától Huth Gergely dokumentumfilmje, a Szétszakadt Magyarország pörög majd a mozigépben.

A filmet "A gulyáskommunizmus valódi arca és a rendszerváltás kisiklatása" címmel pódiumbeszélgetés követi. Vendégek: Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnöke Ferkó Dániel történész, a PS főmunkatársa s Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)

‎PS Riport 2023 február 22.
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.