szétszakadt magyarország
Kizsigerelték, összekeverték és megfélemlítették a magyarokat - Dézsy, Ferkó, Máthé és Huth a gulyáskommunizmus valódi arcáról (videó)
A hitelből fenntartott kádári jólét képe a rendszerváltás körüli és utáni balliberális elit narratívája. És nem másról szól, minthogy voltak a bűnös vezetők, és ebből következően volt egy bűnös nép, aki hagyta magát lekenyerezni. Ez egy kommunista, balliberális koholmány, hiszen a viszonylagos jólétet a magyar társadalom az egészségével, az életével fizette meg - mondta Ferkó Dániel történész, a PestiSrácok.hu főmunkatársa kedden az Urániában, ahol az állami megemlékezések részeként tartottak vitát "A gulyáskommunizmus valódi arca" címmel. Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága alelnöke ezt úgy fogalmazta meg: a puha diktatúra valóban komiszabb dolog volt, mint amilyennek látszott, ugyanúgy volt megfélemlítés és bebörtönzés a nyolcvanas években is, ezért a "puha" jelző nem is értelmezhető. Dézsy Zoltán filmrendező a Huth Gergely által moderált beszélgetésen azt vezette le többek között, hogy hogyan fosztotta ki Magyarországot a Kádár-rezsim ma is jólétben élő csúcselitje. A hálózat csapdájában – 30 éve robbant ki a Dunagate-botrány
Az 1990 január elején kirobbant Dunagate-botránnyal indult el az a folyamat, amelynek eredményeként a kommunista diktatúra haszonélvezői visszaszivárogtak a hatalomba. Ki gondolta volna ezt akkor, amikor még hónapokkal az első szabad választások előtt volt Magyarország? Az ügynöksztoriban nagy antikommunista leleplezőnek hitt SZDSZ-ről nem sokkal később kiderült, hogy valójában az ügy haszonélvezője. Ki gondolta volna ’90-ben, hogy ebből az egész sztoriból az utódpárt és az SZDSZ szinte megtisztulva jön ki, hogy azután 1994-ben megüljék a nagy nászt, az MDF-et, a nemzeti oldalt pedig sikerül lerántani a sárba és még ők válnak kommunistává sokak szemében? Pedig így volt... A módszer később sem változott, a diktatúra állambiztonságának működtetésekor megszerzett tapasztalatokat mindig jól hasznosították. 2010-ben megbuktak, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy 2006-ban belső leszámolás zajlott az elvtársak között. Ma viszont – amint arra egyes szakértők felhívják a figyelmet – ismét titkosszolgálati módszerekkel törekednek vissza a hatalomba. „A szabad Magyarországért harcoltunk” – Magasabb nyugdíjat érdemelnének a rendszerváltók
Nyílt levelet írt Jakab Lajos egykori szamizdatos rendszerváltó „harcostársának”, Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy arra kérje: törvényileg emeljék fel a Kádár-rendszer ellen fellépő, munkájuktól megfosztott ellenzékiek nyugdíját. Bizalommal fordul hozzá, hiszen évekig egy ügyért küzdöttek. A nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék és a Szabad Magyarországért Emléklap a jelenlegi szabályok szerint csak az 1945 és 1956 között elítéltekre, károsultakra vonatkozik. Ezt szeretnék kiterjeszteni a hetvenes, nyolcvanas évek ismert és ismeretlen „lázadóira”, akik a társadalmi többséggel ellentétben fel mertek lépni a Kádár-rendszer ellen. A Demszky-féle társaságban körön kívülinek számító, saját szamizdat-kiadót alapító Jakab Lajos egyik főszereplője volt Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilmünknek. Az állambiztonság megpróbálta beszervezni, miután nemet mondott, állását elveszítette, és csak feketén dolgozhatott tovább. Interjú. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.