Pesti Srácok

Csütörtökön újranézhető a Huth Gergely által rendezett Szétszakadt Magyarország című film

null

Szétszakadt Magyarország címmel rendezett filmet még 2016-ban Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, a Pesti TV programigazgatója. A film forgatókönyvét Mező Gábor kutató, a PestiSrácok.hu munkatársa írta, amelyből kiderül, hogy a rendszerváltás részleges bukását, a háború előtti népi-urbánus viták újraéledését nem írhatjuk kizárólag a magyar nemzet sokat emlegetett, gyógyíthatatlan pártoskodásának számlájára. A film 2017-ben elnyerte a Rendszerváltó Filmszemle díját. Most csütörtök este fél tizenegy után pár perccel újranézhető a Duna World csatornáján!

A film alkotói azt a jelenséget járják körül, hogy a rendszerváltást követően alig pár év leforgása alatt átjárhatatlan szakadék nyílt a népi és az urbánus, az a jobb- és a baloldali ellenzéki értelmiség között. Kérdéses, hogy a két tábor közötti ellentét ilyen mértékben kiéleződik-e, ha a késő-kádári éra állambiztonsági szolgálata nem fordít hihetetlen energiákat az ellenzéki csoportok manipulálására, összeugrasztására.

A Hamvas Intézet ÉK ’87-ről szóló kutatása valóságos aranybánya, hiszen a feltárt állambiztonsági iratok a ma is ismert, illetve már háttérbe húzódott értelmiségiek, politikusok számos konfliktusát dokumentálják a nyolcvanas évekből.Kiderül, hogy a rendszerváltás részleges bukását, a háború előtti népi-urbánus viták újraéledését nem írhatjuk kizárólag a magyar nemzet sokat emlegetett, gyógyíthatatlan pártoskodásának számlájára.

Forgatókönyvíró: Mező Gábor Vezető operatőr: Barta Zoltán Operatőr: Kerekes András, Vincze Dávid, Zsalakó Balázs Rendezte: Huth Gergely

PestiSracok facebook image

2016-os magyar dokumentumfilm megszólalói: Alexa Károly irodalomtörténész, Bálint László kutató, volt kémelhárító, Deutsch Tamás politikus, Fodor Gábor politikus, Jakab Lajos egykori szamizdatos, Horváth Attila (a felvétel óta alkotmánybíróvá választott) jogtörténész, Kukorelly Endre költő, Pesty László filmrendező, Szokolay Zoltán költő. A dokumentumfilmet Pásztor Tamás animációi, számos eredeti dokumentum, fotó és filmrészlet és egy eddig ismeretlen, kordokumentum értékű házi videó teszi különlegessé, alapját pedig Hankiss Ágnes és munkatársai a Hamvas Intézetnél folytatott múltfeltárása adja.

A film csütörtök este 22.33 órától újranézhető a

Duna World csatornán

!

Forrás: Magyar Nemzet,

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.