Pesti Srácok

A Rendszerváltó Filmszemlén különdíjat kapott a Szétszakadt Magyarország

A Rendszerváltó Filmszemlén különdíjat kapott a Szétszakadt Magyarország

A Médiatanács támogatásával a Lakitelek Népfőiskolán rendezték meg a Rendszerváltó Filmszemlét a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum és a Dunaversitas Egyesület közreműködésével. A filmszemléről a Szabadság tér '89 című sorozat, a Belül kell felépíteni a házat című alkotás, a Homo politicus - Für Lajos című portréfilm és a Szétszakadt Magyarország című dokumentum hozott el díjakat. A zsűri elnöke Sára Sándor filmrendező volt.

Rendszerváltó Filmszemlére korkép, portré, film és társadalomtudomány, továbbá elbeszélt történelem kategóriákban lehetett nevezni. A hazai és határon túli alkotóktól összesen negyven film érkezett. Az előzsűri a beküldött alkotásokat már korábban értékelte, s tíz filmet javasolt a szemle versenyprogramjába.

Ezek közül tegnap az Országgyűlés elnökének 500 ezer forintos, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 150 ezer forintos, a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25 ezer forintos különdíját, valamint az Experiment Kft. által felajánlott technika használati lehetőséget Wonke Rezső Sose akartam más lenni mint katona című alkotása kapta. A Terror Háza Múzeum 300 ezer forintos különdíjában Kriskó László Szabadság tér '89 című sorozata részesült. A Magyar Művészeti Akadémia 250 ezer forintos, valamint az Echo Televízió különdíját Zajti Gábor Belül kell felépíteni a házat című alkotása kapta meg. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának 250 ezer forintos, valamint a Heti Válasz különdíját Csallóközi Zoltán és Hajdú Péter Mihálya Homo politicus - Für Lajos című alkotása kapta, míg az NMHH Médiatanácsának 250 ezer forintos különdíját Huth Gergely Szétszakadt Magyarország című filmjének ítélték oda.

PestiSracok facebook image

Ennyire voltunk képesek mi, tízmillióan

A zsűri elnöke, Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy ha mi nem tesszük ezt meg, ha mi a saját történetszemléletünket nem juttatjuk érvényre, akkor sajnos a múltunk kárba veszik, ezt pedig nem engedhetjük meg. Hozzátette, hogy az elmúlt évtizedekben a rendszerváltozás történetéről voltak olyan feldolgozások, amelyek hamis képet adtak, voltak amelyek kevésbe, illetve voltak olyanok is, amelyek egyáltalán nem.

- mondta.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint a magyar történelem minden eseménye megosztja az országot, azonban azt szoktuk magyarnak tartani, aki hasonlóan gondolkodik a tatárjárásról, a mohácsi csatáról, vagy az aradi vértanúkról. Úgy véli, ahogy minél jobban távolodunk a 80-as évek végétől és a 90-es évek elejétől annál jobban letisztul a kép.

- véli.

A PestiSrácok.hu kérdésére Lezsák azt is elmondta, hogy nem arról szól ez, hogy értelmezni szeretnék, vagy utólag meg akarnák formálni, hogy mi történt, csupán lehetőséget szeretnének adni a megszólalásra mindenkinek azért, hogy minél több anyag álljon rendelkezésére azoknak, akik majd kutatják ezt a korszakot. A filmszemle ugyanezt a célt szolgálja.

A rendezvényen Lezsák Sándor bejelentette: a XVII. Lakiteleki Filmszemlét ősszel Eiben István operatőr emlékére rendezik majd, ennek felhívását közzé is tették - olvasható a közleményben.

A Médiatanács különdíjasa lett a Szétszakadt Magyarország

A filmszemlén a Médiatanács Különdíjával jutalmazott Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilm alkotói a PestiSrácok.hu és a Planet Film Studio munkatársai, producere pedig Skrabski Fruzsina. A film kordokumentumok és unikális felvételek, visszaemlékezések alapján mutatja be, hogyan írta meg az állampárt a rendszerváltozás kottáját és hogyan vertek tudatosan éket a formálódó ellenzéki egységbe.

A dokumentumfilm megszólalói: Alexa Károly irodalomtörténész, Bálint László kutató, volt kémelhárító, Deutsch Tamás politikus, Fodor Gábor politikus, Jakab Lajos egykori szamizdatos, Horváth Attila (a felvétel óta alkotmánybíróvá választott) jogtörténész, Kukorelly Endre költő, Pesty László filmrendező, Szokolay Zoltán költő.

Rendezte: Huth Gergely, forgatókönyv: Mező Gábor, dramaturg: Kerekes András, producer: Skrabski Fruzsina, vezető operatőr: Barta Zoltán, gyártásvezető: Zsalakó Réka, zene: Sándor Csaba, narrátor: Mécs Károly. A dokumentumfilmet Pásztor Tamás animációi, számos eredeti dokumentum, fotó és filmrészlet és egy eddig ismeretlen, kordokumentum értékű házi videó teszi különlegessé, alapját pedig Hankiss Ágnes és munkatársai a Hamvas Intézetnél folytatott múltfeltárása adja.

A díszbemutató utáni pódiumvitát ITT nézhetik meg, míg részletes, az alkotóktól független kritikát ITT és ITT olvashat róla.

Fotók: Bágya Rita

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.