
Június 1-jétől, azaz mától elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Kiemelték, hogy ez egy újabb kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az árletörés kapcsán kiemelte: a kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt. A már bevezetett intézkedések működnek, így az infláció tetőzött és csökkenésnek indult. A kötelező akciózás, valamint a júliusban induló online árfigyelő rendszer pedig az árak mérséklésén, a verseny fokozásán keresztül ahhoz fog jelentősen hozzájárulni, hogy az infláció csökkenése az év hátralevő részében drasztikusabbá váljon. A vásárlók szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minden héten a rendelkezésükre áll egy olyan 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg. A ma életbe lépő szabályozás az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek 20 termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb gabonatermékek; friss gyümölcs; friss zöldség.
Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző 30 napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron értékesíteniük. Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel. Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
TS
2023-06-02 at 08:54
Én: épp így van!
csakafidesz
2023-06-02 at 01:00
Eddig is volt egy pult ahová kötelezően kirakták a lejárt szavatosságú de még ehető dolgokat.
Orientál
2023-06-01 at 15:31
Én Ellehet innen menni ahogy a hazug elk*ró korrupt Gyurcsányod mondta ,mert az mszp-s szdsz-es élősködő politikus elvtársain szinte minden elloptak vagy eladtak idegen külföldieknek ,ezért sincsen hazánkban a tejföl alapanyagát termelő cég hazánkban ,elvtársaid Hornodék egy kivételével tönkre b@szták a cukorgyárainkat ……. , mindent elk*rtatok.
Én
2023-06-01 at 11:40
tejföl és “helyettesítői”:
hurrá akciós takony frissföl 😀
Én
2023-06-01 at 11:37
ez tök jó, csak a másik ötezer terméken többszörösen visszaszedik a hasznot ahogy az árstopnál is
K
2023-06-01 at 10:09
Hálásnak kell lenni a kormány intézkedéseinek.
Reméljük mindez eredményes lesz.
*******
A valóságos megoldás az Magyarország ipari és mezőgazdasági önállóságának növelése lenne, amikor is a kereskedelmi multikat magyar tulajdonba veszik vagy államosítják. Ezen felül még szükséges lenne a mezőgazdaság és az élelmiszer feldolgozóipar fejlesztése is.
Szükséges lenne még több vállalkozás magyar tulajdonba vétele, mint például a Ferihegyi Repülőtér (Liszt Ferenc Repülőtér).
******
A jelenlegi “magántulajdon” és “külföldi tulajdon” lejáratta magát az elmúlt 30 évben, ugyanolyan átok a magyar lakosságon mint a kommunista rendszer állami tulajdonú többsége.
Hesslerezredes
2023-06-01 at 09:46
Nyilván nincs tökéletes megoldás.
Tudomásul kell venni, hogy ez mostmár egyfajta “hadigazdálkodás”, legalábbis annak az előszele, némi képzavarral élve.
Piacgazdaságban egy kormány – bármilyen kormány – ennél többet nem nagyon tehet.
Á contrario: ha ennél többet tesz – kénytelen tenni – akkor már régen rossz: akkor már benne is vagyunk a kurva háborúban.
Szóval lassan a testtel és a kritikával.
Kerekferke
2023-06-01 at 09:25
Kiket jelöl a jobboldal az önkormányzati választásokra?
Kit jelöl főpolgármesternek?
MEGINT FEL AKARJÁK ADNI BUDAPESTET?
gyozo2018
2023-06-01 at 09:19
Akkor ellenőrizzék azt is, hogy milyen állagúak azok a “termékek”.
Amint kötelező volt szabott áron tartani bizonyos alapvető árukat,
a Fehérvári úti piac földszintjén a hagyományos burgonya közel 500.Ft.-ért
rothadt, fagyott, súlyosan hibás volt, amit nagyapám a disznóknak sem főzött volna be
mosléknak! Kénytelen voltál megvenni a jóval drágább sárga krumplit, mert azon kívül a még kétszer drágább kifli krumpli volt. De egy normális rakott burgonyát nem tudtál főzni.
Magyarorszagelőremegynemhátra
2023-06-01 at 08:14
P.F.Z.2023-06-01 at 08:11
az állampapírokra ez nem vonatkozik, tehát ezzel akarják elszipkázni a pénzt a bankbetétektől.
ez azt mutatja, hogy elég komoly likviditásproblémája lehet az államkasszának…
Csányi
2023-06-01 at 08:12
Boldog születésnapot, igaz? Csak így suttyomban meccs alatt, igaz? Biztos szuper az államháztartás likviditása, ha mo-i megtakarításokat így finoman, baltával terelik az állampapírokba. Az is hülye, akinek még van Mo-n bármilyen megtakarítása. (és s végére random csúnya szavak, vagy már azt is minek.)
p.s. prüsszel lécci kűggy pízt. (ne!)
P.F.Z.
2023-06-01 at 08:11
Mézesmadzag a sok 1bitesnek!
És erről tudtok?:
A kormány 13 százalékos szociális hozzájárulást (szocho) vezet be a megtakarítási formák egy részére – A tegnapi meccs alatt megjelent Magyar Közlöny alapján. Ezt a július 1 után keletkező kamat- és árfolyamnyereség után kell majd fizetni.
Az állampapírok mentesültek!