Pesti Srácok

Madárinfluenza járvány tört ki egy Nógrád vármegyei lúdtelepen

Madárinfluenza járvány tört ki egy Nógrád vármegyei lúdtelepen

Egy Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – tájékoztatta a hivatal az MTI-t csütörtökön.

Közleményük szerint az állomány leölése folyamatban van, az állategészségügyi hatóság kijelölte a védő- és megfigyelési körzeteket. A Nébih tájékoztatása szerint a Cered községben lévő, 5176 tenyészludat tartó telepen az állattartó a megemelkedett elhullás és a lecsökkent tojástermelés miatt kezdett gyanakodni a betegségre, végül a hivatal laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét. A gazdaság körül három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet jelöltek ki. Hozzátették: tekintettel arra, hogy mindkét körzet átnyúlik az országhatáron és szlovákiai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette a szlovák állategészségügyi hatóságot. A Nébih hangsúlyozta: ez az eset is alátámasztja, hogy a vírus az ország madárinfluenza szempontjából alacsonyabb kockázatú területein is megjelenhet, ezért a hazai állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományaikat a betegségtől.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Caroline Blumerg

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.