Pesti Srácok

Magánszemélyek adataival visszaélve igényeltek vissza szja-t

Magánszemélyek adataival visszaélve igényeltek vissza szja-t

Egy magánszemély és egy könyvelő éveken át mások személyes adatait felhasználva, nevükben, jogosulatlanul igényeltek vissza személyi jövedelemadót, a csalókat az adóhatóság nyomozói buktatták le.

A NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága az utóbbi időben több olyan esetben is folytatott nyomozást, amelynek gyanúsítottjai magánszemélyek nevét felhasználva jogosulatlanul igényeltek vissza személyi jövedelemadót - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján szombaton.

Az egyik elkövető úgy szerezte meg „áldozatai” személyes adatait, hogy interneten hirdetett külföldi állás lehetőséget, a jelentkezőktől pedig elkérte személyes adataikat. A férfi saját maga állította ki a hamis adóbevallásokat. Személyenként százezer forint alatti összegeket igényelt vissza a NAV-tól, így összesen 126 esetben 12 millió forintot kért vissza különböző pénzintézeteknél nyitott bankszámláira. A másik férfi könyvelőként csalt, és foglalkozásából adódóan jutott hozzá mit sem sejtő ügyfelei adataihoz. Összesen 2,5 millió forint személyi jövedelemadót igényelt vissza.

PestiSracok facebook image

A két gyanúsítottnak adócsalás, illetve költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt kell felelniük, és tettükért akár 5 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

mti

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.