Pesti Srácok

Magyar Hősök Napja – Emlékezzünk azokra, akik életüket adták a hazánkért!

null

1917-ben, az első világháború tombolása alatt iktatták törvénybe, hogy május utolsó vasárnapján emlékezzünk meg hősi halottjainkról. A kommunizmus alatt természetesen ezt is eltörölték, mint mindent, ami a nemzethez kötődött, azonban a rendszerváltás után újra előkerült az emléknap, majd az első Orbán-kormány 2001-ben kibővítette a '17-es rendeletet, és a megemlékezést az elesett katonák mellett kiterjesztette mindenkire, aki vérét áldozta a hazáért. Tisztelet a hősöknek!

Hős az, aki életét adta a hazájáért. Akár a szabadságért harcolva a Habsburg-birodalom ellen, akár az első világháború lövészárkaiban, akár a Don-kanyar poklában, akár a pesti utcákon, szovjet tankok kereszttüzében. Katonák, civilek, akik nem sajnálták feláldozni a vérüket, az életüket Magyarországért, a szabadságunkért. Rájuk emlékezünk a mai napon, azokra a százezrekre, milliókra, akik történelmünk során félretettek mindent, hogy megvédjék az övéiket, hogy harcoljanak mindannyiunkért. Mert szavait idézve:

– írta Babits Mihály 1914-ben az első világháború hajnalán, Miatyánk című versében. Ennél talán semmi nem fejezi ki jobban, hogy ki a hős: az, aki védelmezi gyermekeit, védelmezi a jövőt, az övéit. Az emléknap alkalmából többen is megemlékeztek azokról, akiket vérüket adták a hazáért:

PestiSracok facebook image

Navracsics Tibor közösségi oldalán szintén felszólalt az alkalomból:

A Virradat Honvédelmi Közhasznú Sportegyesület pedig hosszabb bejegyzésben fejezte ki tiszteletét vértanúinknak.

– írták az egyesület közösségi oldalán.

Forrás: Facebook; Fotó: MTVA/Bizományosi/Branstetter Sándor