Pesti Srácok

Magyar induló kapott különdíjat a Fiatal Tudósok Versenyén

Magyar induló kapott különdíjat a Fiatal Tudósok Versenyén

Novák Blanka, az Egri Dobó István Gimnázium végzett diákjának a „Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” c. projektje részesült a különdíjban a rangos, nemzetközi Fiatal Tudósok Versenyén. Az idei dublini versenyen a világ 38 országából érkeztek fiatalok.

Az Eduline.hu arról ír, a több tízezer, 14-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által a 2017/2018. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselte. Matányi Marianna és Kákonyi Marcell „Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz?”, Tassi Timián Áron „Okoslámpa” és Novák Blanka „Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” című munkái. A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag vezette.

A portál arról is ír, a négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, innen a kiválasztott legjobb 2-4 pályamunkáról már a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztott indulók háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, itt a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet. A dublini döntőn 88 projekt közül, Novák Blanka (az Egri Dobó István Gimnázium végzett diákja) a „Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” c. projektje részesült a különdíjban, melynek eredményeként egy dublini szakmai utazáson vehet részt.

Mint arról a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny budapesti díjátadója kapcsán korábban beszámoltunk, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke itt jelentette be, hogy Novák Blankát delegálják az idei Nobel-díj átadási ünnepségre, hogy képviselje a magyar fiatalokat.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: eduline.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.