Magyar megmondta, hogy fogy a magyar, csak nem mondott igazat

Magyar Péter ismét megfejtette a közösségi oldalán, hogy minden rossz, és a családtámogatási rendszer (amit nem mellesleg ő is kihasznált) rettenetes, és mindjárt elfogyunk. Azonban valamit nagyon félrenézett a Tisza Párt elnöke, ugyanis aki azt állítja, hogy a családok kevesebb gyermeket vállalnak most, mint 10, vagy 15 éve, az vagy nem tájékozódott megfelelően, vagy szeret a demagógia eszközével élni– esetleg mindkettő. Ugyanis a tények nem őt igazolják, de ez a jelek szerint senkit nem érdekel a szektájából.

Ahhoz képest, hogy az ellenzék megújítását ígérte, Magyar Péter egész jól betanulta az “óbaloldal” tíz éves mantráit. Most például ismét bejelentette a közösségi oldalán, hogy elindul Brüsszelbe hazaárulni, ahol most éppen arról kíván panaszkodni, hogy mennyire pocsék a családtámogatási rendszer, mennyire kevés gyerek születik, és egyáltalán lassan már nem is születik gyerek Orbán miatt.

Ezt kiegészítette még azzal is, hogy minden fiatal el akarja hagyni az országot, és kicsi a családi pótlék. Tipikus ballib hergelés, amit már évek óta nem hallgatunk. Arra csap le, ami látványos: sokkal könnyebben feltűnik egy alacsony családipótlék, mint az adókedvezmények. Például az, hogy egy négy (vagy több) gyermeket nevelő anyának nem kell SZJA-t fizetnie. Mármint soha többé nem kell. Ezt szeretik elhallgatni.

Annak kapcsán, hogy az ilyesféle pánikkeltés hogyan befolyásolja a demográfiai változásokat, első sorban érdemes felidézni Szalai Piroska januári elemzését (ITT), melyben kifejti, hogy a gazdasággal kapcsolatos alaptalan rémhírek valóban rossz hatással vannak a gyermekvállalási kedvre (esetenként rosszabbal, mint ha valóban olyan kritikus lenne a gazdasági helyzet, mint ahogy terjesztik). Ezért van hatalmas felelőssége a kérdésben a felforgatóknak.

Azért még nem kell temetkezni

A fentiek mellett azonban érdemes megnézni a valós számokat. A Demokrata számára februárban elkészített elemzésben szintén Szalai Piroska “demográfiai hullámvasútról” beszél, felhívva a figyelmet arra, hogy évekig úgy tűnt, gyümölcsözőek lesznek azok az erőfeszítések, amelyek azt a célt szolgálták, hogy az új nemzedékekben feltámadjon a házasodási kedv, és végre annyi gyermek jöjjön a világra, amennyire a fiatalok a húszas éveik elején vágytak.

Az első évek adatai imponálóak voltak. Az otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően jelentősen megnövekedett az esküvők száma, ütemesen felfelé kúszott a termékenységi ráta, meghaladva az 1,5-ös értéket, vagyis kikerültünk az úgynevezett kihalási tartományból, amely prognosztizálható volt a tízes évek elején mért 1,2-es ráta alapján. A Covid-járvány, az orosz–ukrán háború és az uniós szankciós politika hatására bekövetkező energiaválság hatására azonban megtorpant a javulás. Sőt, a szülőképes életkorban lévő nők számának apadása miatt az esély is csökkenni látszik a születésszám emelkedésére.

Azt ugyanis viszonylag egyszerű belátni, hogy jóval kevesebb szülőképes korú nő (mintegy 1,5 millió 2010-ben a 2024-es 1,2 millióhoz képest) vélhetően alacsonyabb születésszámot eredményez. Azonban ha megnézzük, hogy mennyivel csökkent például 2010-hez képest az élveszületések száma, kiderül, hogy míg a nők száma ötödével csökkent, a születések száma csupán 7 százalékkal esett vissza. Mindez két dolgot jelent: egyfelől azt, hogy egy nő átlagosan most több gyermeket szül, mint tette azt 2010-ben, illetve azt, hogy a rendszerváltás után leszálló ágra kerülő, a 2000-es évek baloldali kormányzása alatt pedig beszakadó teljes termékenységi arányszám olyan demográfiai helyzetet teremtett, ahol jóval kevesebb felnőtt maradt a “családalapítási piacon”. És bár a jelenlegi, 1,51-es arányszám még mindig kevés a népességfogyás megállításához, valójában a 2022-es éven kívül 1995 óta nem volt ilyen magas ez a mutató. Ha pedig a két évszám közti különbséget kiszámoljuk kiderül, éppen egy felnőtt generáció “maradt ki” a magyar demográfiai folyamból.

Így tehát a kétségtelenül alacsony összegű családi pótlék sem lehetett az akadálya a magasabb születésszámoknak, hiszen valójában azok magasabbak, mint a segélyezésközpontú családtámogatások idején voltak. Az adatok alapján amikor segély alapú volt a támogatás (tehát 2010 előtt), akkor valóban alacsony volt a termékenységi ráta, míg most munkaalapúak a támogatások, amely azt jelenti, hogy a szülőnek biztos egzisztenciát kell teremteniük a gyermekneveléshez, ami hosszútávon a gyermek fejlődése és a család eltartóképessége miatt is előnyös lehet– ezt bizonyítja a segélyezési politika átalakítása ellenére növekvő termékenységi ráta.

Ne felejtsük el továbbá, hogy az egyetemi hallgatók által igénybe vehető diplomásgyed bevezetése is azt a célt szolgálta, hogy előbbre hozza a fiatalok életében az első gyermek vállalását, ami megnyitotta volna az utat a második, harmadik megszületése előtt is. E lehetőséggel azonban egyelőre viszonylag kevesen éltek. A nagyszülői gyedet szintén kevesen veszik igénybe, noha ez a nemzedékek közötti együttműködést szolgálná. És ha már felsőoktatás, érdemes megjegyezni, hogy Magyar úgy kritizálja a családtámogatásokat, hogy annak egyik eleme éppen a Diákhitelhez kapcsolódik. Nevezetesen ha 2018 után született egy anya harmadik gyermeke, a teljes tartózást elengedi a Központ. Persze ez már jóval Magyar kinevezése előtt is így volt, mindenesetre érdekes kritika egy olyan rendszerrel szemben, amit csúcsvezetőként üzemeltetett.

Mindent összevetve a mutatók jelenleg valóban visszaesést mutatnak, de szó sincs arról, hogy az elmúlt évek legrosszabb számai jellemeznék a demográfiai rátát, mindössze éppen a “hullámvasút” leszálló ágában vagyunk, amit általában fellendülés követ. A családtámogatási rendszer pedig nem mondott csődöt, éppen ellenkezőleg, a termékenységi ráta növekedését eredményezte.

Forrás: Mandiner, Demokrata; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko