Pesti Srácok

Magyar Nemzet: a dollárbaloldal szereplői Münchenben gyűltek össze, ahol Soros György fia is felbukkant

Magyar Nemzet: a dollárbaloldal szereplői Münchenben gyűltek össze, ahol Soros György fia is felbukkant

A dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester néhány nappal az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt konferencián vett részt Münchenben Alex Sorossal, a milliárdos spekuláns Soros György fiával. Egy panelbeszélgetésről készült videón bárki megnézheti Karácsony nevetséges szereplését. A német városban egyébként a rendezvény után felbukkant Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfőjelöltje is, bár állítása szerint a konferencián részt vevők közül senkivel nem találkozott – írja a Magyar Nemzet.

A magyarországi dollárbaloldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével – jelentette ki nemrég az MSZP volt kommunikációs igazgatója. Kerényi György közölte:

A lap felidézi: hozzávetőleg négymilliárd forint érkezett a magyar ellenzékhez egy Svájcban bejegyzett alapítványon és a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy (AD) nevű amerikai szervezeten keresztül. Az is tény, hogy az utalások megkezdése előtt néhány nappal azonos helyen, egy müncheni biztonságpolitikai konferencián felbukkant Soros György fia, Alexander Soros, az amerikai támogatások gyűjtését és útját egyengető Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester is. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy Korányi ekkor Karácsony főtanácsadójaként is ténykedett.

PestiSracok facebook image

A 2022. február 18. és 20. között megrendezett konferencia egyik panelbeszélgetésén a varsói és az isztambuli polgármester társaságában részt vett Karácsony is, igaz, egyedül ő nem tudott angolul, ezért az előre megírt szövegét magyarul olvasta fel, Korányi pedig lefordította azt a többi résztvevő számára. A kétnapos konferencián részt vevő Alexander Soros kissé kilógott a sorból, hiszen rajta kívül gyakorlatilag mindenki fontos választott pozíciót töltött be. Soros György milliárdos üzletember fia a tanácsadó csapat tagjaként és az Open Society Foundations elnökhelyetteseként volt jelen, ám az eseményről készült fényképek tanúsága szerint meglehetősen sokan keresték a társaságát.

Karácsony Gergely és Korányi Dávid Münchenben. Forrás: Magyar Nemzet

Bár Alexander Soros éppen Karácsony Gergellyel és Korányival nem készített nyilvános fotót, mégis nehezen képzelhető el, hogy Korányi háromnapos müncheni tartózkodása alatt elkerülték volna egymást.

Alexander Soros (jobbra) itt például egy amerikai tisztviselő társaságában a müncheni konferencián. Forrás: Magyar Nemzet

Február 23-án ráadásul Márki-Zay Péter, a baloldal akkori kormányfőjelöltje is Münchenbe utazott, igaz, azt állítja, nem találkozott Korányi Dáviddal, aki szerinte ekkor már nem is tartózkodott a német városban. Mindenesetre néhány órával később, február 24-én már gurultak is a dollárok a Márki-Zay nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom számlájára, a „feladó” pedig nem volt más, mint a Korányi-féle Action for Democracy – írja a Magyar Nemzet.

A lap azt írja: felvételek bizonyítják, hogy a tavalyi müncheni biztonságpolitikai konferencián az Action for Democracy több vezető személyisége is megjelent, az érintettek pedig mind szorosan kötődnek Soros Györgyhöz és fiához. Az eseményen Korányi a hivatalos programban nem szereplő panelelőadást tartott az AD egy másik alapítójával, Rafał Trzaskowski varsói polgármesterrel. Mellettük ott volt például Wesley K. Clark korábbi amerikai tábornok. Az egykori katona a tavalyi választás kampányában Márki-Zay Péterrel is egyeztetett. A müncheni konferencia felvételeinek, adatainak tanúsága szerint David Miliband, Nathalie Tocci és Anne Applebaum is részt vett az eseményen, akik szintén kapcsolatba hozhatók az Action for Democracyvel.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.