Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Így hálózza be a vidék Magyarországát Soros dollármédiája

Magyar Nemzet: Így hálózza be a vidék Magyarországát Soros dollármédiája

A lap cikksorozatának befejező részében azt a vidéki médiahálózatot mutatja be, amelyet nagyrészt Soros György és a hozzá közel álló nem kormányzati szervezetek, NGO-k támogatnak dollármilliókkal.

A Magyar Nemzet szerint a vidéki dollármédia-hálózat elsősorban az Ezalényeg.hu (Oraculum 2020. Kft), a Frisshirek.hu, az Ez Kell Magazin, a Nyomtass Te is! tevékenységén alapul, de ezenfelül található több kisebb helyi médium is, amely külföldről kap támogatásokat. Az Ezalényeg.hu-val kapcsolatban a lap többek között megjegyzi: az ifjabb Páva Zoltán alapította Oraculum 2020 Kft. megalakulásának évében, 2019-ben 206 milliós, majd 2020-ban 262 milliós és 2021-ben 667 millió forintos forgalmat bonyolított. A pénz útjáról mindössze annyit lehetett sejteni, hogy a baloldali pártok, különösen a DK és az MSZP valamilyen módon szerepet játszanak a portál finanszírozásában. Erre nemcsak a portál tartalma, hanem a mögötte álló személyek kapcsolati hálója is utal: ifjabb Páva Zoltán édesapja korábban Komló MSZP-s polgármestere és a párt országgyűlési képviselője is volt a 90-es évektől egészen 2010-ig.

A múlt év nyarán kirobbant külföldi kampányfinanszírozási botrány kapcsán kiderült, hogy az Egyesült Államokban bejegyzett Action for Democracy nevű alapítvány által a hazai baloldalnak juttatott 4 milliárd forintnak megfelelő dollárból bőven jutott az EzaLényeg kiadójának az Oraculum 2020 Kft-nek is. A Magyar Nemzet információi szerint a kampánytámogatás kétharmada Soros Györgytől származott.

A Nyomtass te is! nevű lapot kiadó eDemokrácia Műhely Egyesület a NIK nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentése alapján 18.090.600 forintot kapott az Action for Democracytól. Érdekes, hogy a választás előtti évben zárt nyereséggel először az egyesület, 22,5 millió forint adózás előtti eredménnyel. A 2021-es évben 61,4 millió forint támogatást kaptak, míg 2020-ban csak 11,4 milliót.

PestiSracok facebook image

Az eDemokrácia Műhely Egyesület jogi képviselője László János, aki az egykori SZDSZ-es főpolgármester Demszky Gábor alatt a Budapest című portál felelős szerkesztője volt. A szervezet másik alapítója Sükösd Miklós, a Soros-egyetem, vagyis a CEU docense.

Együtt Debrecenért Egyesület

Az országos hálózatok mellett egy-egy nagy megyeszékhelyen is igyekeztek kiépíteni Sorosék a saját világnézetüket népszerűsítő sajtót. Az Együtt Debrecenért Egyesület 1998-ban alakult és a Facebook-oldalának névjegye alapján „célja a helyi közéletben, kulturális életben részvétel, szerepvállalás.” A Civil Információs Portálon bővebb leírás is szerepel, amely szerint „az egyesület célja, a polgári egyesületi hagyományok fejlesztésével olyan debreceni szellemi műhely létrehozása, melynek tagjai a nyitott társadalom eszméjének jegyében kívánnak aktív köz-, illetve társasági életet élni. Az egyesület szellemi műhelyként formálója kíván lenni a helyi közéletnek”.

- írja a lap.

A debreciner.hu-t kiadó Együtt Debrecenért Egyesületet – a már említett Civil Információs Portál nyilvános adatai alapján – Giczei Péter, Gadus István és Porcsin Zsolt vezeti. Giczei – aki a nyilvánosságban Giczey-nek írja a nevét – egy beágyazott Soroshoz hű „civil” aktivista, hiszen amellett, hogy elnökként vezeti az Együtt Debrecenért Egyesületet, a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) szakmai vezetőjeként és mentor-trénereként dolgozik. A CKA 2016 és 2021 között közvetlen támogatásban részesült Soros György alapítványától. Az OSFöt év alatt összesen majdnem 2,5 millió dollárt utalt a CKA-nak, főként a „közösségi aktivizmus” elősegítésére. Az Együtt Debrecenért Egyesület csak 2023. február 12-én töltötte fel a 2021. évi egyszerűsített éves beszámolóját, amelyből kiderül, hogy 7.5 millió forint támogatást kaptak az Európai Unió költségvetéséből, vagy más államtól, nemzetközi szervezettől.

A Magyar Nemzet teljes teljes cikke ITT olvasható.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin)
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.