Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Külföldi forrásoktól függ a dollármédia

Magyar Nemzet: Külföldi forrásoktól függ a dollármédia

Az elmúlt években a balliberális sajtó horribilis összegekre tett szert külföldről. Soros György mellett Brüsszel és Washington is a dollármédiumok egyre fontosabb, esetenként szinte kizárólagos fenntartója lett. A Magyar Nemzet mostantól sorozatban mutatja be a dollármédia külföldi függésének erősödését.

– írja a Magyar Nemzet. Mivel pedig a források nagyrészt Soros György alapítványaitól, Washingtonból vagy éppen Brüsszelből jönnek, a dollármédiumok egyre többször képviselnek a magyar közvélemény döntő többségével ugyan szembemenő, a külföldi érdekekkel viszont egybecsengő álláspontot.

A Magyar Nemzet sorozata bemutatja a dollármédia nagyobb hírportáljait, a szakosított, „ráhordó”, oknyomozó, illetve a gyakorlatilag kizárólag kampánycélokat szolgáló portálok, végül pedig azon vidéki dollármédia kiépülését, amelynek a finanszírozók kulcsszerepet szánhatnak a 2024-es önkormányzati, illetve európai parlamenti választásokon.

PestiSracok facebook image

A dollármédia nagyobb portáljai azért is csereszabatosak, mert ma már egyre több külföldi forrásban részesülnek. E juttatások közül is kiemelkedik a Telexbe történt amerikai „beruházás”. Tavaly év végén derült ki, hogy a Biden-adminisztrációhoz ezer szállal kötődő DRL (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) nevű szervezet két évre 740 ezer dollárral, azaz mintegy 300 millió forinttal támogatja a Telex oktatóközpontját. A gyakornoki programjukat – egyebek mellett – a finn Helsingin Sanomat Foundation, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a Holland Királyság budapesti nagykövetsége finanszírozta. Ráadásul a lapot nem sokkal indulását követően egy cseh kiadóvállalat, az Economia az indulását követően 200 ezer euró (mai árfolyamon nagyságrendileg 75 millió forint) adománnyal támogatta.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.