Megkoronázzák a Simicska-médiumok visszatérését jelentő tavaly augusztus 1-i “I-napot“: a lap közleménye szerint február 6-tól ugyanis a Magyar Nemzet tradicionális fejlécével jelenik meg a Magyar Idők. Evvel végleg zárójelbe kerül a 2015. február 6-i “G-nap” óta eltelt bő hároméves korszak, amelyben Simicska Lajos nagyvállalkozó hatalmi ambíciótól és bosszúvágytól vezérelve lényegében ellopta a konzervatív-jobboldal médiáját és azt a Jobbiktól a Gyurcsány-pártig terjedő, Orbán Viktor megbuktatására szövetkező politika szolgálatába állította. Köztudomású, hogy a valódi jobboldali, konzervatív szerkesztők, újságírók elsöprő hányada gondolkodás nélkül felmondott a 180 fokos irányt váltó Magyar Nemzetnél és a társmédiumoknál, így a nagy nehezen megalakuló Magyar Idők gerincét is az egykori magyar nemzetesek adták. Február hatodikán tehát beteljesül az Igazság Napja, a Magyar Nemzet ismét a polgári-konzervatív olvasótábor fóruma lesz. A g-betűs szóval jellemezhető korszaknak pedig az abból politikai tőkét kovácsolgató, O1G táblákkal tüntető ellenzék állít maradandó emléket.
A február 6-i váltásig nézzék meg újra Huth Gergely főszerkesztő és a PestiSrácok.hu csapatának múlt áprilisi egri akcióját, ahol szembesítettük a Magyar Nemzetet bitorló társaságot avval, hogy erkölcsi tőke és olvasók híján a pártállam moszkovitáival igyekeznek legitimációt nyerni maguknak.
Forrás: PS, Magyar Idők
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS