A kultúra erődje – Szoborgyűjteményt véd a felújított Komáromi Csillagerőd (PS-VIDEÓ)

Magyar ugar 2021. január 24. 10:10

A csillagok végre szerencsés együttállása, és két, látszólag különálló történet egybefonódása révén várhatóan szeptemberben megnyílik a nagyközönség előtt a Komáromi Csillagerőd, és benne a szintén hányattatott sorsú "gipszmásolat-gyűjtemény" tárlata. Amikor Klapka György elfoglalta, még senki nem gondolta volna, hogy végül káposztasavanyítóként végzi a kő-tégla erődítmény; hasonlóképpen a XIX. században népművelői célból készített, jelentős alkotásokról készült szobormásolatokról sem feltételezték, hogy végül kiszorulnak a múzeumok falai közül. Történetünkből az is kiderül: Komárom nagyon megérdemelte ezt a fejlesztést, és egy jövőbe mutató, fantasztikus kulturális létesítmény született.

Két, önmagában is érdekes történet kapcsolódott egybe Komáromban, ahol a tervek szerint szeptemberben a nagyközönség számára is látogathatóvá válik a nemrég, a Liget Budapest Projekt részeként felújított Csillagerőd, és benne a Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye. A tárlat elnevezése önmagában talán nem dobogtatja meg elsőre a szívünket, az a történeti háttér azonban, ahogy és amiért ezek a több, mint száz éves műtárgyak megszülettek, már első hallásra is figyelemfelkeltő. Az időben kicsit hátrébb lépve kezdjük azonban a történetet magával a komáromi Csillagerőddel, amelynek történetébe a felújítás vezető tervezője, Mányi István avatott be bennünket.

Amikor Klapka elfoglalta, még nem káposztasavanyító volt

Komárom környéke a Duna mind a két partján sík, átkelésre alkalmas, stratégiailag is jelentős terület volt, nem véletlen, hogy már a rómaiak is katonai erődítményt, illetve várost alapítottak itt – kezdte az erőd történetét Mányi István, aki a Csillagerőd történetének egyik meghatározó állomásának tartja azt, amikor Klapka György az 1848–49-es szabadságharc idején elfoglalja. Az eseményt nemcsak induló örökíti meg, de olyan mély nyomot hagy a császári haderő emlékezetében, hogy ennek nyomán határozzák el: bevehetetlen erőddé fejlesztik a Csillagerődöt.

"Híres Komárom be van véve,Klapka György a fővezére,büszkén kiáll a csatatérre,hajrá huszárok, utánam előre!"

A sors fintora, hogy mire elkészül, a kor tüzérségi ereje már jócskán meghaladta az erőd védelmi képességét, így a neki szánt funkciót lényegében sosem tölthette be. Ennek is köszönhetően a világháború környékén Lengyelországból menekülő katonatiszteknek volt szükségszállása, majd internáló táborként működött, végül a Felvidékről elüldözött magyaroknak voltak itt szükséglakásai. A szovjet időkben még egy ideig hadianyag-raktárként funkcionált, végső stádiumában zöldségraktár, káposztasavanyító szintjéig csúszott le.

A felújítás kezdetén akác sarjerdő nőtt a területen, innen indult ez az egész projekt

– fogalmazott Mányi István. A folyamatosan pusztuló épület megmentésének 2011 adott új lökést, amikor a komáromiak azzal keresték meg Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, hogy az erőd akár kiállításoknak is otthont adhatna, például az addig raktárban porosodó gipszmásolat-gyűjteménynek.

Egy ilyen megújításnak nem is az eredetiség visszaállítása a legnagyobb feladata, hanem az, hogy a mai követelményeknek hogyan tudjuk megfeleltetni ezt a történelmi épületet, amelyik egy városnak a XXI. századi életét szolgálja

– mondta el a rekonstrukció főbb szempontjait ismertetve a főépítész, hozzátéve: a felújítás és a hasznosítás módja példát mutathat az ország számos ilyen elhagyott műemléke számára.

Gipszmásolatok, a múzeumok mostohagyermekei

A történetbe ezen a ponton kapcsolódik bele a korábban említett gipszmásolat-gyűjtemény, és annak hányattatott sora. Adódik a kérdés, hogy ugyan mi szükség lehetett egyáltalán ilyen másolatokra – ennek megválaszolására Szőcs Miriam, a kiállítás kurátora vállalkozott. Mint elmondta, a XIX. század idealizmusához köthető az az elképzelés és a belőle kinövő mozgalom, hogy a művészet a hétköznap emberéhez is eljusson. Mivel az utazás e korban még nehézkes, de legfőképpen drága volt, a múzeumok vállalták fel a feladatot, hogy a jelentős művekről készült másolatokat a nagyközönség számára is elérhetővé tegyék. A mozgalom a londoni Victoria & Albert Múzeumtól indult, Magyaroszágra az 1870-es években jutott el, első felkarolója Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum akkor igazgatója volt. Pulszky elsősorban antik szobormásolatokat rendelt, amelyeken aztán a Nemzeti Múzeum és az akkor épült Szépművészeti Múzeum osztozott. Különös körülmény, hogy a beszerzésekkel szinte párhuzamosan megkezdődött a másolatok leértékelődése és kiszorulása a nagyobb, tehetősebb múzeumokból, amelyek megengedhették maguknak, hogy eredeti alkotásokat mutathassanak be. Ennek köszönhetően a világháborúkat követően a hazai muzeológus szakma is úgy itélte meg, hogy a gipszmásolatoknak nincs helye a Szépművészeti Múzeumban, és bár születtek arra különböző ötletek, hogy vidéki múzeumokba helyezzék ki a gyűjteményt, a szobrok sorsa egészen napjainkig rendezetlen maradt.

Ezek több, mint 100 éves másolatok, ezért önmagukban értéket képviselnek. Némelyik ráadásul olyan minőségű, hogy már műtárgyként kezelhető

– emelte ki Szőcs Miriam, aki kitért arra is, hogy a gipsz maga, mint anyag, talán az egyik legjobban tudja visszaadni azokat a finom részleteket, amelyek az eredeti tárgyon fellelhetők, a megmunkálás minden részletében hitelesnek.

Mintha mindig is múzeumnak épült volna...

Adott volt tehát egy napjainkra ismételten értékesé váló, de jórészt raktárakban porosodó gipszszobor-gyűjtemény, amely a helyét kereste, és adott volt egy erőd, amelynek már a befejezése pillanatában eldőlt, hogy funkcióját sosem fogja tudni ellátni. Évtizedeket kellett várnia, hogy múzeumként születhessen újjá. Mányi István a felújítás nehézségeiről szólva beszélt arról, hogy az akác sarjerdő korhadó gyökerei tölcsérként vezették a vizet az erőd szerkezetébe, amely 80 százalékig megtelt vízzel, a föld ugyanakkor megóvta a fagykároktól a falakat. A belső tereket meghatározó téglafelületek leginkább az önkényes villany-, csatorna és vízvezetékek vezettetése során károdostak az évek folyamán, így a felújítás során tízezerszámra kellett kicserélni a téglákat, egyúttal a szellőzést, a gipszszobrokat károsító pára elvezetését is meg kellett oldani. Ezek voltak a belső tér felújításának legnagyobb kihívásai. Emellett szükség volt egy olyan központi nagy térre, amely a nagy plasztikákat, díszkutakat, síremlékeket, nagyméretű szobrokat fogadni tudja, illetve kiszolgálja a múzeum reprezentációs igényeit is.

Úgy terveztük meg a kiállítást, hogy olyan jellegű legyen, mintha egy képeskönyvben sétálhatnánk

– hangsúlyozta Szőcs Miriam, hangsúlyozva, hogy a jelentős szobormásolatok mellett számtalan kiegészítő anyag áll majd rendelkezésre a múzeumba látogatók számára a szobrászokra, a korszakokra vonatkozóan is. Mányi István végezetül azt emelte ki, hogy véleménye szerint

Komárom nagyon jó pozícióban van, és nagyon megérdemelte ezt a fejlesztést, a múzeum bizonyos funkciói pedig a városi használat céljára is szolgálnak, így Komáromnak egy jövőbe mutató, fantasztikus kulturális létesítménye született.