Hát jó reggelt, Főpolgármester úr! Ébren tetszik már lenni?
Remélem, jól szunyókált, nem fáj a dereka. Talán már az első két reggeli fészbuk-bejegyzésén is túl van, amit még azelőtt meg szokott ejteni, hogy kitörölné a csipát a szemiből. Ezekben remélhetőleg leleplezte Orbán Viktor megkerülhetetlen felelősségét mindenben (is), például a ma reggeli havazásban.
Mindazonáltal – a feltétlenül szükséges tisztelettel – tájékoztatnám önt arról, hogy az éjszaka folyamán esett-esegetett egy kis hó a városban, „mindenki Budapestjén”, amelynek sorsát olyannyira a szívén viseli. Nem sok esett, csupán öt centiméter, vagy hat, legalábbis errefelé, a XVIII. kerületben. Nem sok ez az öt-hat centi: alpesi országokban észre sem veszik. Sőt, mi sem szoktuk észrevenni, mikor épkézláb főpolgármesterünk van, mivel a reggeli csúcs idejére olyankor már nagyjából fölsózzák az utakat. Még a Demszky-érában is, pedig akkor aztán minden erőforrás arra kellett, hogy fúrjon egy lyukat a földbe. Tarlós alatt pedig reggel hétre már a fákról is letakarították a havat a melósok, nemhogy az utakról.
- Csak azért jelzem mindezt önnek, hogy talán, ha esetleg már föl tetszett ébredezni, megvoltak az első fészbuk-dörgedelmek, akkor talán, esetleg, netalántán szólhatna a közterületeseknek, ugyan küldjenek már egy-két sószóró kocsit Pestszentlőrinc felé is.
Tudom, messze vagyunk a Nagykörúttól meg önöktől, de azért egyelőre mégiscsak Budapest részei lennénk, az egyik kerülete, és próbálnánk közlekedni a magunk, falusias módján. (Remélem, azt a hírt, hogy Pestszentlőrinc Budapest része, nem tőlem tetszik most megtudni, az ötvenvalahány tanácsadója már tájékoztatta róla. Ha nem, akkor bocsánat, igazán nem akartam megijeszteni így kora hajnalban!)
Szóval igazán ideküldhetne egy-két sószórót, tudniillik az egyik legforgalmasabb főút, a Nefelejcs utca kissé jégbordás. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy pár tucat sorstársammal együtt húsz percig tartott, míg fölértünk egy százméteres emelkedő tetejére, téli gumival. Bár elkéstünk a fiaimmal az iskolából, nem panaszkodni akarok, dehogy, csak szólok. Azért szólok, mert az imént is kisétáltam a Nefelejcsig, és ugyanolyan jégbordás, mint reggel fél nyolckor, sószóró kocsiknak pedig se hírük, se hamvuk. Láttam néhány átkelni szándékozó gyalogost, amint csaknem a nyakukat szegik az úton, de semmi különös...
- Csak azért írok most önnek így kora reggel, a harmadik fészbuk-bejegyzését megzavarva, hátha délutánra már ide tud küldeni valakit. Akár egy kétkezi sószóró bácsit-nénit, bárkit. Csak küldje már, az Ég szerelmére!
A saját sókészleteim már elfogytak, pedig igazán kisegíteném önt. Tudom, milyen szörnyű nehézségekkel küzd most a város, Orbán mindent elvett öntől, alig jut már pénz ötvenkét (vagy hány) tanácsadóra, kormányellenes plakátkampányra. Akkora a baj, hogy már csak ötmilliárdot tudnak ellopni a Lánchíd-felújításból... Szóval tényleg és szívből sajnálom önt, de küldjön egy sószórót, mielőtt még többen nyakukat szegik itt, a kies Nefelejcs utcában.
- Reggeli autós rodeózásom közben fölötlött bennem egy gondolat: milyen szép lenne, ha Budapest kapna a nyakába egy kis Trianont: tizenöt-húsz kerület leválna, és hozzácsatolná magát egy olyan városhoz (mondjuk Debrecenhez), amelynek épkézláb polgármestere van. Ahol működnek a dolgok. Ahol nemcsak szájtépés, másokra mutogatás, pártpolitikai hergelés, kormányellenes gyalázkodás folyik, hanem a városvezető azt csinálja, amire felhatalmazást kapott: működteti, fejleszti a települést.
Aztán elhessegettem a gondolatot. Elvégre mégsem marad maga itt örökké, talán lesz majd egyszer újra normális főpolgármesterünk. Addig meg csak kihúzzuk valahogyan. További jó ébredezést, kellemes fészbukozást kívánok, kedves Főpolgármester Úr! (És ha javasolhatom, bár úgyse jár errefelé: biciklivel ne próbálkozzon mostanság a Nefelejcs utcában!)
