Pesti Srácok

Orbán Viktor: a kormány támogatja a svéd és finn NATO-csatlakozást, a frakciónak viszont fenntartásai vannak a jogállamisági hazugságok terjesztése miatt (Videó)

A miniszterelnököt a szokásos, Kossuth Rádiónak adott interjújában az orosz-ukrán háború, a szankciók, az infláció és a gyermekvédelem témájában kérdezték. Orbán Viktor ismertette a kormánypárti képviselők álláspontját a svéd és finn NATO-tagság kérdésében, valamint kifejtette, hogy a gyermekvédelem tekintetében a legszigorúbb intézkedések meghozását sürgetik az óbudai gimnáziumban történt visszataszító és elfogadhatatlan események. "Hol voltak a felnőttek? Hol volt az iskolaigazgató? Hol volt a tankerület, aminek az a dolga, hogy megvédje a gyerekeket?" - tette fel a kérdést Orbán Viktor, aki emiatt magához rendelte az oktatásügyért is felelős Pintér Sándor belügyminisztert.

Orbán Viktor felidézte, hogy a '90-es években Soros György egy írásában már kifejtette, hogy a Szovjetunió bukása után kívánatos lenne a nyugati hatalmak számára Oroszországra katonai vereséget is mérni. Azonban a milliárdos spekuláns emlékeztetett, hogy a nyugati demokráciák már három évtizede is túl érzékenyek voltak a saját emberveszteségeikre, ezért Soros szerint az lenne kívánatos, ha ezt a háborút a közép-kelet-európai államok vívnák a nyugat támogatásával.

Belesodródás a háborúba

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a végeláthatatlan katonai támogatások Ukrajna számára csak további véráldozatokat eredményeznek. Felidézte, hogy a németek egy évvel ezelőtt még csak sisakokat voltak hajlandók küldeni, ma pedig már Leopard harckocsikat küldenek a frontra. Hozzátette, hogy az angolszász országok már napirendre tették a harci repülők küldését is és ehhez kapcsolódóan aggályosnak tartja, hogy ezzel a mentalitással, egy világos célok nélküli öldöklő konfliktussá alakul ez a háború.

PestiSracok facebook image

Azonnali tűzszünet

Orbán Viktor kijelentette, hogy véleménye szerint senki nem nyerheti meg ezt a háborút. Szerinte sem az oroszok nem képesek az ukrán helytállással szemben áttörő sikereket elérni, ugyanakkor bármekkora támogatást is biztosítanak a nyugati hatalmak, Oroszországot atomhatalomként nem győzhetik le.

- összegzett a kormányfő. A miniszterelnök rámutatott, hogy a kormány sem tekint naivitással a béke a lehetőségére, ugyanakkor szerinte már a tűzszünet ténye is hatalmas lépéssel vinne közelebb az emberi életek védelméhez, valamint a háború lezárásához.

Svéd és finn NATO-tagság

A miniszterelnök bejelentette, hogy dacára a törökök ellenérzéseinek Magyarország támogatni fogja a két állam csatlakozását a védelmi szövetségbe. Orbán Viktor elmondta ugyanakkor, hogy a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén a képviselők nem voltak túl lelkesek a kérdésben, ezért a csatlakozás ratifikálása előtt tárgyalások kezdődhetnek a két északi állammal azzal a céllal, hogy a korábban Magyarországról terjesztett alaptalan hazugságok tekintetében korrigálják álláspontjukat és például a jogállamiság témájában korrekt és higgadt álláspontot képviseljenek a továbbiakban.

- fogalmazott Orbán Viktor.

Tizedik uniós szankciós csomag

A kormányfő közölte, hogy semmiképpen nem támogatja a kormány, hogy a brüsszeli szankciók kiterjedjenek a nukleáris energiára, ez ugyanis szembemegy hazánk stratégiai érdekeivel. Felidézte, hogy az eddigi döntések csaknem 4000 milliárd forintjába került tavaly a magyar embereknek, ami elkölthető lett volna bármilyen hazai célra, ehelyett az energiacégek számára kellett ezt az összeget megfizetni.

Orbán Viktor azonban felidézte azt is, hogy a brüsszeli szankciókkal kapcsolatban fel kell vetni a spekulánsok felelősségét is, ők ugyanis látva a szankciós politikai várató hatásait, ellene fogadtak az európai országok érdekeinek és így hatalmas összegeket kaszáltak. Az ennek nyomán kialakult magas inflációról szólva a miniszterelnök megerősítette, hogy 20 intézkedést hoztak az infláció csökkentése érdekében, ami hamarosan éreztetni fogja hatását és decemberre mindenképpen egyszámjegyűre csökken az infláció mértéke.

Genderőrület és gyermekvédelem

- szögezte le a miniszterelnök, aki az óbudai tanársegéd botrányára reagálva megerősítette, hogy a gyermekek védelme hazánkban prioritást jelent és ennek érdekében meg tenni minden szükséges lépést. Felvetette azonban a kérdést, hogy a konkrét ügyben hol voltak a felnőttek.

- tette fel a kérdést a miniszterelnök. Végül közölte azt is, hogy a mai napon egyeztetést folytat majd Pintér Sándor belügyminiszterrel, akitől részletes tájékoztatást kér az ügyben.

Vezető kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.