Pesti Srácok

Itt van, miért mentek a Paks környéki polgármesterek a törökországi Akkuyu atomerőműbe

Itt van, miért mentek a Paks környéki polgármesterek a törökországi Akkuyu atomerőműbe

A világ legnagyobb nukleáris építkezésére, az Akkuyu atomerőmű építési területére látogattak el a Paksi Atomerőmű környéki települések polgármesterei, valamint találkoztak Sadik Altunokkal, Silifke polgármesterével és a város mezőgazdasági és ipari kamarájának képviselőivel, akik az atomerőmű térségének fejlődésére gyakorolt hatásáról adtak felvilágosítást. Szabó Péter, Paks polgármestere szerint a magyar küldöttség tagjai sok hasznos információval gazdagodtak, példaként a városi infrastruktúra fejlesztését és a Paks II. Atomerőművet építő dolgozók elhelyezését említette. Úgy fogalmazott: bízik abban, hogy hamarosan a paksiak is tanúi lesznek annak a jól szervezett atomerőmű-építési folyamatnak, mint amit Törökországban tapasztaltak.

A Paksi Atomerőmű környéki települések polgármestereinek küldöttsége a világ legnagyobb nukleáris építkezésére látogatott el, az Akkuyu atomerőmű építési területére, ahol egyszerre négy blokk építése zajlik egyidőben. A blokkok a Paks II. Atomerőműben megvalósuló egységekhez hasonlóak, ahol intenzív előkészületek folynak a legmodernebb orosz technológiával létesülő VVER–1200 típusú, 3+ generációs blokkok építésére – tudatta a Roszatom szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) küldöttsége az építkezésen tett látogatás során megismerkedett a nagyszabású építési munkák menetével, azzal, hogy miként szervezték meg a négy blokk egyidejű építését, a helyi beszállítást, az építők elhelyezését, valamint tájékoztatást kaptak arról is, hogy Törökország és Oroszország legnagyobb közös projektje milyen hatással van a régió és Törökország egészének társadalmi-gazdasági fejlődésére.

– mondta Szergej Buckih, az Akkuyu Nükleer projektcég vezérigazgatató-helyettese, építési igazgató.

PestiSracok facebook image
A TEIT küldöttsége. Fotó: Roszatom

A Paksi Atomerőmű térségében található települések polgármesterei találkoztak Sadik Altunokkal, Silifke város polgármesterével, valamint a város mezőgazdasági és ipari kamarájának képviselőivel is, akik tájékoztatást adtak az atomerőmű térségi fejlődésére gyakorolt hatásáról.

– mondta dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere, a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) elnöke.

– mondta a magyar delegáció tagja, Szabó Péter, Paks polgármestere.

Gáncs István alelnök kiemelte a projekten dolgozók profizmusát, ami megnyugtató és nélkülözhetetlen egy ekkora projekt megvalósításához és előrevetíti a jövőben megvalósuló paksi projekt sikerét.

Az Akkuyu atomerőmű

Az Oroszország és Törökország között 2010-ben aláírt kormányközi megállapodás alapján épül az első török ​​atomerőmű a Földközi-tenger partján fekvő Mersin tartományban. Az Akkuyu atomerőműben négy, VVER–1200 reaktor létesül 4800 megawatt összteljesítménnyel. Az építkezés költsége több mint 20 milliárd dollár. Az Akkuyu atomerőmű az első olyan projekt a nukleáris iparban, amely a BOO (Build–Own–Operate) modell alapján valósul meg; építésében több mint 400 nagyvállalat vesz részt.

A Paks II. Atomerőmű

A Paks II. Atomerőmű a 2014-es orosz–magyar kormányközi megállapodás alapján valósul meg. A fővállalkozó a Roszatom mérnöki társasága, az ASE Rt. Jelenleg az építkezésen az atomerőmű-építés előkészítő munkálatai zajlanak: a talaj megerősítése, a résfalépítés és a munkagödör kiemelésének előkészületei folynak, valamint épülnek a felvonulási terület létesítményei.

A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) 1992-ben alakult, és 16, a paksi atomerőmű térségében elhelyezkedő magyar település a tagja. A szervezet célja, hogy erősítse a bizalmat az atomenergia iránt. A TEIT a tájékoztatás mellett a régió problémáinak megoldásában is aktív szerepet játszik.

Forrás: Roszatom, PS; Fotó: Roszatom/Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.