István pap, Trianon, Parajd, Csíksomlyó
Csíksomlyó az egyetemes magyarság egyik legkülönlegesebb, legkultikusabb helye. A 458 évvel ezelőtti események üzenete és szellemisége máig hat, és most, amikor a pünkösdi búcsú szinte napra pontosan egybeesik Trianon évfordulójával, és szemünk előtt zajlik a kétségbeejtő parajdi tragédia, kijelenthető: az idei csíksomlyói búcsú talán minden korábbinál erősebb, aktuálisabb üzenetet is hordoz úgy székelyek, mint az összmagyarság számára.
Pünkösd szombatja van. Ma rendezik a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amely a rendszerváltozás óta szépen lassan az összmagyarság legnagyobb ünnepévé vált. Évről-évre több százezer nemzettársunk gyűlik össze a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti nyeregben, hogy részt vegyen hármashalom-oltárnál bemutatott szentmisén. Függetlenül attól, hogy „Babbás helyként” katolikus zarándokhelyről van szó, ez az ünnep igazi ökumenét teremt, hiszen felekezettől függetlenül összegyűjti a jó érzésű magyarokat.
A búcsú történetét mindenki ismerheti, ezért csak röviden: János Zsigmond erőszakos hittérítési szándékával szembeszállva, a székelyek fegyvert fogtak több évszázados identitásuk, katolikus hitük megőrzéséért. Gyergyóalfalu híres plébánosa, István pap vezette őket a csatába, amelynek döntő ütközetére a Tolvajos-tetőn került sor, s amelyet meg is nyertek. Velük volt az Isten. Hálából Pünkösdkor elzarándokoltak a „Somolyó-hegyi” Babba Máriához. Történt mindez 1567-ben. Volt azóta minden. Elnyomó Habsburg-uralom, háborúk, kínzások, nélkülözések, tragédiák, kommunista elnyomás, román sovinizmus, ám őseik tiszteletét a székelyek mindvégig megőrizték. Ma is Gyergyóalfalu keresztalját illeti a jog, hogy elsőként a nyeregbe vonulhasson.
Az idei búcsút beárnyékolja egy aktuális tragédia is, a parajdi sóbánya – még nem ismert mértékű – pusztulása. Aki valaha is járt a Sóvidéken, tudhatja: az egyébként is rendkívül sokszínű és különlegességektől hemzsegő Kárpát-medence egyik egyedi csodája ez a térség. A hatalmas sóbányával, a sóhegyekkel – ahol egyes helyeken szó szerint fehérlik a lábunk a talaj a felszínre lerakódott sótól –, és mindazzal, ami kulturálisan is jelen van itt, gondolva elsősorban a korondi fazekasmesterek kézzel festett alkotásaira. Ezek közül az egyik legnagyobb különlegesség, a parajdi sóbánya most végleg elveszni látszik a természeti katasztrófa következményeként. A kár mértékét felbecsülni is lehetetlenség, hiszen vannak a gazdaságin túlmutató, nem számszerűsíthető részei is a szörnyű veszteségnek, sőt, ezek a jelentősebbek.
A székelyek egész története a fennmaradásért folytatott heroikus küzdelemről szól. Ebből a küzdelemből – köszönhetően csavaros észjárásuknak, rátermettségüknek, töretlen élni akarásuknak és persze Istennel való élő kapcsolatuknak – mindig ők jöttek ki győztesen. Parajd tragédiáját is ki fogják heverni, ebből is talpra fognak állni. S igaz ez tágabban értelmezve a magyarság egészére is.
Fotó: MTI/Veres Nándor
Az idei Pünkösd szinte teljesen egybeesik a trianoni békediktátum évfordulójával. Noha minden jóérzésű magyarral együtt valljuk Juhász Gyula örökérvényű mondatát
nem lehet feledni, nem, soha, amíg magyar lesz és emlékezet
a jóvátehetetlen veszteség feletti sopánkodás helyett érdemesebb a nemzeti összetartozásra összpontosítani. Érdemes megpróbálni erőt meríteni a mögöttünk hagyott 125 évből. Abból, hogy amiként 1567-ben István pap katolikus székelyei, úgy a Kárpát-medence teljes magyarsága sem hagyta magát elnyomni, megtörni. Elvehették országunk kétharmadát, határokon kívülre kényszeríthették több mint hárommillió nemzettársunkat, „megfogyva bár, de törve nem”, mi mégis itt vagyunk!
Tenni akarásunk, összefogásunk most Parajdra kell, hogy összpontosuljon. Nekünk kell összefognunk, mert évezredes történelmünk arra tanít, hogy a bajban csak magunkra számíthatunk. A szükséges erőt pedig – a csíksomlyói Szűz Anya közbenjárására – ahogyan eddig, úgy ezután is megkapjuk majd a Fennvalótól. Ez üzeni nekünk az idei pünkösdi búcsú.
Vezető kép: zarándokok a Hármashalom-oltárnál Csíksomlyón. Fotó: wikipedia
