Győrből szerződtetett tizenhét éves balhátvédet az AC Milan. Az olasz listavezető AC Milan a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrtől szerződtette Kerkez Milost. A klub honlapjának beszámolója szerint a vajdasági születésű játékost a lombardiaiak legendás játékosa, jelenlegi sportigazgatója, a százhuszonhatszoros olasz válogatott Paolo Maldini szemelte ki, és ahogyan a fotók is tanúskodnak róla, ő maga mutatta be. A játékosért az olasz sztáregyesület külön repülőgépet küldött.
Kaposi Dániel, a játékos menedzsere közölte, a fiatal balhátvédet hosszabb távon a felnőttcsapat keretében veszik számításba, és a jelenlegi szezonban úgy szeretnék felépíteni, hogy nyártól, Theo Hernandez mellett ő legyen a másik bevethető játékos ezen a poszton. A menedzser az M1 aktuális csatornának elmondta, hosszú távú szerződést írtak alá, amelyet várhatóan a milánói klub nyilvánosságra hoz. Hozzátette, játékosával alapvetően egy nyári váltásban gondolkodtak, azonban a Milan mindössze három nap után úgy döntött, szüksége van Kerkez Milosra, és ha egy ilyen nagy klub ilyen gyorsan meghoz egy ilyen döntést, akkor az azt jelenti, hogy nagy lehetőséget lát a játékosban.
A győri edzőimnek, főként Stark Péternek és Csató Sándornak nagyon köszönöm, hogy eddig terelgették a pályafutásomat, hogy megtalálták számomra azt a posztot, ahol a legtöbbre vihetem. Az ETO-nál nemcsak jobb futballista lettem, de a fejem is benőtt, és ezt úgy gondolom, főként annak az időszaknak köszönhetem, amikor a vírus alatt, a hotelben több héten keresztül együtt lehettem a felnőtt csapattal. Priskin Tamáséktól nagyon sokat tanultam szakmailag és emberileg egyaránt.
– mondta Kerkez Milos. Az M1 aktuális csatornának a fiatal játékos már a megérkezést követően arról beszélt, hogy egyelőre még senkivel sem találkozott az együtteséből, de várhatóan a keddi tréningen már bemutatják a csapattársaknak. Hozzátette, valóra vált egy álma, hogy olyan futballistákkal készülhet együtt, mint Zlatan Ibrahimovic. Kerkez Milos – aki néhány napig a klub akadémiáján lakik, ezt követően pedig majd a hozzá csatlakozó családjával – megjegyezte, megtiszteltetés lenne számára, ha ott lehetne nyáron az U21-es magyar válogatottban, amely társházigazdája lesz az Európa-bajnokságnak. A kettős állampolgárságú futballista – aki ebben az idényben tizenhat mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben – elárulta, amennyiben a jövőben választania kellene, mindenképpen a magyar válogatottban szeretne bemutatkozni, ez a döntés pedig egyértelműen az ETO-nál eltöltött időszaknak köszönhető.
Forrás: MTI; Fotó: eto.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS