Pesti Srácok

Szívtipró gimi szerkesztőségi hisztikommandót rendezett, mert megbántották őket

Szívtipró gimi szerkesztőségi hisztikommandót rendezett, mert megbántották őket

Az Y-generáció tagjai nárcisztikus, idióta, önelégült, öntelt és beképzelt fiatalok, akiket nem érdekel a társadalom, a közélet, csak önmaguk. Tartja legalábbis a közvélemény. Van egy sokkal rosszabb hírem: ennek a nemzedéknek van egy még hitványabb része, akik nárcisztikusak, idióták, önelégültek, önteltek és beképzeltek, viszont érdekli őket a politika.

A Momentum Mozgalomba tömörült ifjak (akiket a haladó sajtóból feléjük záporozó szerelmetes üzenetek után érdemesebb volna Szívtipró Giminek hívni) tegnap rést találtak a NER erős bástyáján és sikeresen bejutottak az Origó szerkesztőségébe, hogy ott szelfizzenek és felnőtt emberekkel vitatkozzanak. Mindezt azért, mert az említett szerkesztőség egyik munkatársa az Átlátszó.hu-ra hivatkozva megírta, hogy a Szívtipó Gimi néhány tagja közéleti pályafutását (megannyi politikustársukhoz hasonlóan) különböző egyetemek hallgatói önkormányzatainak fosztogatásával kezdte. Hát igen, tetten érni a tolvajt is sértés, sosem kellemes érzés szembesülni a választott hivatásunkra való totális alkalmatlansággal.

Zárójelben azért kitérnék a zárójelbe tett megannyi politikustárshoz, akik szintén a különböző HÖK pénzek közpénzjellegének elveszítésén munkálkodtak 7-10-15 évekre nyúló ruhatár- és büfészakirányú pályafutásuk során. Köztudott, a magyari közélet tele van ilyen figurákkal, de nem arról volt szó, hogy a Szívtipró Gimisek őket haladják meg éppen?

PestiSracok facebook image

Nem annyira sikeredett ez a meghaladás a jelek szerint. Ugyanolyanok, csak butábbak. Sokkal. Mint a segg.

Szóval ez a pár nárcisztikus, idióta, önelégült, öntelt és beképzelt barom (sejthalmaz - ahogy Bayer doktor fogalmazná meg zárójelentésében) képes volt a nevetséges kis sérelmük miatt rajtaütni egy szerkesztőségen. Teljesen mindegy, hogy ők milyen viszont ápolnak a szerkesztőség által kiadott sajtótermékkel, teljesen mindegy, hogy propagandistának, vagy felemelt fejjel dolgozó oknyomozóknak tartják-e őket, ilyet normális ember nem tesz. Ez az egybenyakú primitív maffiózók szokása, akik a Toronyházunk alsóbb szintjein dolgozó bűnügyes kollégát szeretik fenyegetni. Tisztességes ember, pláne, ha valami gyermeteg álomnak köszönhetően politikusnak hiszi magát, vagy az akar lenni, ha felnő, feljelent rágalmazásért, helyreigazítási pert indít, ellencikkben fogalmazza meg kifejtős véleményét.

Nem tudom, hogy Bayer doktor meghívja-e őket is kávézgatni, de szerintem felesleges. Csak berohannának, szelfiznének, nyígnának egy sort arról, hogy őket itt báncsák’. Felnőtt emberek ezt párbeszéd-képtelenségnek mondaná. Valami olyasminek, mint mikor a hülyegyerek üvölt a boltban a fagyiért, és szegény anyuka már hiába próbálja megtudakolni, hogy milyet is szeretne. Ő már csak akarni tud.

Így példabeszédem végén azért szeretném tanulságként megjegyezni, ha nem köcsögösködnek az origós kollégával és irányítgatják át kérdéseit a propagandás e-mailjükra, mint ahogy e különösen értelmes és megfontolt tettel nemrég büszkélkedtek kis osztálytársaik előtt a Facebook-on, akkor lehet, más cikk születik róluk és közéleti pályafutásuk első csetléseiről, botlásairól. Így viszont csak hozott, átlátszós anyagból tudott dolgozni az origós forma. Azt meg talántán másik szerkesztőséggel kellene megbeszélni, hiába egy a tábor, egy a zászló. Ez van, gyerekek. Tudjátok, már benne vagytok abban a korban, amikor el kell kezdeni felelősséget vállalni. Nem csak az elkövetett tettekért, hanem az elmulasztottakért is. Ja, meg a szerkesztőségben rendezett rohangálós, szelfizős köcsögösködésért.

Utóirat: a 888-al szemben mi nem hívunk meg titeket, mert nem járunk be dolgozni. Otthon vagy a kocsmában tartunk fogadóórát. A szüleiteknek.

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.