Pesti Srácok

Mit hazudjon holnap Márki-Zay Péter?

Mit hazudjon holnap Márki-Zay Péter?

Ha az ember hazudni kényszerül, akkor próbáljon meg úgy, hogy azt ne lehessen kettő másodpercen belül megcáfolni – szól a régi szingaléz bölcsesség. Márki-Zay Péternek szerencsére könnyű dolga van a haladó médiával, akik olyan ütemben és lelkesedéssel szopják be a legnyilvánvalóbb hazugságokat, mint Földes András a kutyaharapást és a frissen kihalászott világ legjobb fodballistáját, így nem kell különösebben megerőltetnie magát, bármit mondhat.

A bekamerázással és a kirúgásával indította a kampányát, ezeket rendre el is ismételte a fake news propagandasajtó, nem igazán érintette meg őket úgy morálisan, mint szakmailag, hogy mind a két hazugságával szinte azonnal lelepleződött. Most, hogy már polgármester, igazán tölthetné az idejét mással is, például a kirúgásokkal vagy a városban hirtelen tömegesen megjelenő olyan futóbolondok tettvágyának értelmes lekötésével, mint Tétényi Éva és Horváth “Zölddosszié” András, de Márki-Zay csak szakít időt a hazudozásra továbbra is.

A hét elején milliárdos hiányokról beszélt, majd gyorsan eltávolította hivatalából az aljegyzőt, aki finoman jelezte, hogy az a megtakarítások oszlopa az excelben, a hétvégéjét pedig a megfigyeltetés tematikára fűzte fel. Elmondása szerint kémprogramot talált a számítógépén, amit úgy vett észre, hogy csökkent a műszer teljesítménye. Nos, az informatikai bennszülöttekből álló haladó tábor ezt szintén beszopta, ahogy kell, nem zavarta őket az, hogy egy kémprogram (ami a billentyűzet leütéseit figyeli) semmilyen szabad szemmel látható teljesítményromlást nem okoz, és a kiszúrásához több kell, mint Márki-Zay gyanúja, mondjuk vírusirtó meg ilyesmi...

PestiSracok facebook image

Viszont félünk attól, hogy szép lassan kifullad a hódmezővásárhelyi hazugsággyár, hiszen a kémprogramos megfigyelése is már valahol önismétlés. Annyira nem szép a szivárványpolgármester, hogy ennyiszer meg kelljen figyelni. Nem maradt hát más választásunk, mint hogy összedobunk pár ötletet Péternek, nehogy a végén polgármesterként munkával, városvezetéssel kelljen eltölteni a mandátumából hátralévő bő másfél évet.

  1. Lófejet tett Lázár János az ágyába, de anyus véletlenül megfőzte, ezért nem tudja megmutatni a fényképész kollégának.
  2. Egy gyanús autó megállt a közeli közparkban, és feltűnően lassan cserélt kereket a sofőrje, közben néha az ő házuk felé nézett.
  3. Csörgött a telefonja, de nem szólt bele senki, csak a háttérben beszélgettek valamit, amit nem értett.
  4. Magánszámról hívták, de nem vette fel.
  5. Egy kis kavicsot talált reggel a szebbik cipőjében, ami előző este még nem volt ott. Lehet, lehallgatókészülék.
  6. A pizzafutár szemüveget viselt, miközben láthatóan nem is értelmiségi, biztos felvette, ahogy kifizeti az ananászos-sonkást.
  7. Másfél perccel hosszabb pirosat kapott a bekötőn mint szokott, GPS-el követik és próbálták megnehezíteni szegedi találkáját Botka Lászlóval és Szotyori Lázárral.
  8. Becsapta a huzat az ablakot, pedig ő nem is nyitotta ki. Valószínűleg bemásztak Lázár emberei és megnézték, miközben elalszik az RTL híradóján.
  9. Nem az alsó polcon volt a tej a hűtőgépben, Lázár emberei rosszul pakolták vissza, miközben polóniumot csempésztek a joghurtjába.
  10. Reggel pin-kódot kért a telefonja, távolról újraindították frissítésnek álcázva, miközben csak Lázárék telepítettek rá kémprogramot. Ugyanez megtörtént Juhász Péterrel is.
  11. Valaki aludt az ágyacskájában és ivott a poharacskájából.
  12. Valami fura zörgést hallott az asztali gépe alól. És amikor a kutyája ásni kezdett alatta, kiderült, hogy egy illegális kínai bitcoin bánya van ott, ami Mészároséknak pumpálja a lóvét.
  13. Áttelepítette a kamerát a fideszes jelölt utcájában, de a monitor továbbra is az övét mutatja.
  14. A fideszes biztonsági őr direkt lassan nyitotta ki az ajtót, ő ezért megfázott az előcsarnokba. Már meg is akarják gyilkolni.
  15. Az asszony lencse-becsillogást észlelt a laptop kameráján. Amikor szervizbe vitte a gépet, már csak annyit tudtak mondani neki, hogy jelenleg 4300 tengeren túli előfizetője van egy webkamerás szexoldalon.
  16. Összeszurkált Márki-Zay woodoo-babákat találtak az óvodában, ahol korábban fideszes kampányestimese zajlott.
  17. A rohadt Fidesz bekavart, így Vona rossz Vásárhelyre ment, ahol mindenféle románok inzultálták, pedig Hódon szeretettel várták volna.
  18. Az angolul sokkal jobban beszélő gyerekeket szélsőszakadár fehér kun felsősök csoportja támadta be az iskolai menzán.
  19. A böngészési előzményekben feltűnt a blowjob in the rekettyés keresés, de lehet, ez most nem Lázár, csak kölcsönadta Volnernek egy facebookozásnyi időre.
  20. Három nap alatt lenullázódott a mobiljáról a free Wifi, és helyette egy Szél Bernadett képes Free Tibet app jött elő a kijelzőn.
  21. Felhívta Bayer Zsolt, hogy jöjjön ki a Békemenetre, pedig meg se adta neki a telefonszámát.
  22. Ha beírjuk a keresőbe, hogy Habsburg, akkor sok fotón Márki-Zay látható.
  23. Vásárhelyen egy Fehér Zay nevű szélsőséges rockbanda alakult, akik Karthágó dalokat írnak át D-mollról basic-re.

Egyelőre ennyi, ha elfogy, és a megrémült volt munkaadója nem veszi vissza kétszeres fizetésért, akkor természetesen írunk neki újabb hazugságokat. Van pénz Hódmezővásárhelyen tanácsadói szolgáltatásokra.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.