A magyarországi ellenzék pótcselekvési

Bizonyára sokakban felmerül a racionális kérdés: a magyarországi ellenzék miért hitelteleníti önmagát? Ennek megválaszolása nagyon nehéz és bonyolult feladat, és bizonyára a választásokon való kilátástalan szerepléshez van köze. Lassan belátják, hogy a magyar választópolgár tényleg nem kér belőlük, így törvényes úton sosem fognak hatalomra kerülni. Hogy mit lehet erre reagálni? Látványos pótcselekvésekbe menekülni.

Vizsgáljunk meg párat!

Alternatív valóságérzékelés és -értékelés

Régóta jellemző ez rájuk, de a helyzet évről évre egyre súlyosabb. A balliberális évet hagyományosan Kériné Petschnig Mária Zita, Vértes András, vagy mostanában Csaba László Csaba szokta kezdeni, rendszerint olyan szakszerű gazdasági elemzésekkel, hogy a múlt év végén csak véletlenül szaladt a GDP az általuk várt érték kétszeresére, de a gazdaság hamarosan kifullad és összedől, elzárják az EU-s csapokat is, amelyek életben tartják a rezsimet. Utána rendszerint Kéri László vagy Lengyel László elemzik ugyanezt politikai szemszögből, majd jön Orbán Viktor évértékelője, amelyet értékelve elmondják, hogy Orbán még sosem ment ennyire messzire, de nem fogja átlépni azt a vörös vonalat, amit nyáron átlép. Mára annyit változott a helyzet, hogy taktikusan egyből ötszázezres tömegtüntetéssel indítják az évet (gyengébbek kedvéért valójában 500-1000-es), hogy aztán hatalmas elégedetlen tömeget maguk mögé képzelve néhány hét alatt a magyar népet okolják kevésségükért.

Öngyarmatosító külföldmajmolás

Itt rögtön pontosítani is lehet, hiszen ezek jelentős része egyáltalán nem bír semmiféle magyar öntudattal. Tényleg gyűlölik és megvetik a magyarok valamennyi viselt dolgát, így esetükben nem öngyarmatosításról beszélünk, hanem ők maguk viselkednek gyarmatosítóként. Másik részük nem ennyire idegenszívű, és általában a nyócker mélyéről, vagy valamelyik szocializmus által elbaszott vidéki iparváros lakótelepéről Pestre keveredve játssza a fehér rasztafárit meg az ütős reggeazenét a gonosz felcsúti törpéről. Lehet még slammerkedés meg hip-hop, bármi, ami külföldön divatos volt 25-30 éve, és lehetőleg nem teljesen fehér bőrszínnel nyomatták. Az ilyenek általában nem jutnak tovább a Városliget koszos kis sátrainál, mint Ras G, de az elitlégiójuk még akár külföldi ösztöndíjat is képes leakasztani. Itt rendszerint azon dolgoznak, hogy tűrhetően megtanuljanak valami nyugati nyelvet a feminista szakirodalom meg szociológiai tanulmányok segítségével, cserébe magyarul egész jól el szoktak felejteni, ami visszatérve erre a szar kis mucsai gumicsizmás országba okoz még néhány vidám pillanatot. Mármint nekünk. Emlékszünk még a rapkirálynő Karsay “what’s power?” Dorottyára?

Egzotikus országok Orbánjait utálják érthetetlen hévvel

Putyin, Duterte és Trump után most a szamba országába sikerült belelátniuk 0rbán Viktort. Valljuk be, alapvetően egyáltalán nem érdekelnek bennünket, hogy a helyi nép kiket választ meg egy nagyon messze lévő és számunkra érdektelen országban. Ez így egészséges és normális, valószínűleg őket se érdekli, hogy mi a helyzet errefelé. A libsiknek van azonban egy érthetetlen tulajdonságuk, nevezetesen, hogy a világ bármelyik pontján bele tudnak projektálni egy számukra unszimpatikus vezetőbe egy másik antipatikus vezetőt. Biztos a világfalu meg az ehhez hasonló naiv ideák az okai ennek. Mindenesetre Bolsonaroról semmit nem tudnánk, ha nem lenne Index és 444. Nekik hála azonban tudjuk, hogy keménytökű katonatiszt volt, aki alatt a drogos bűnbandáknak meg marxista buziknak most nagyon rossz. Ez emberi nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy normális, egészséges értékrendű ember. Safranekként fogunk neki tapsolni, miközben a “Bolygó Tüdejét” szalonnaként fogyasztjuk majd el. Éljen az Elnök Úr!

Zöldeskedés

Itt akár folytatódhatna is az előző pont. Rengeteg idióta gyakorolja ezt a baromságot az egészen súlyosan degenerált fényevő buddhistáktól a dízelautóval bulinegyedbe járkáló álszent köcsögökig. Utóbbiak jeles képviselője Puzsér Róbert, aki a koppenhágai hippinegyedig jutott a világlátásban. Ott kezdte el magába fogadni azt az autómentes város zöld víziójaként felvázolt zagyva katyvaszt. Az ilyen idióták közös jellemzője, hogy minél zöldebb ideológiát vallanak, annál kevésbé értenek az energiatermeléshez, közlekedéshez, és belsőégésű motor használatához. Így születnek beteg fejeikben rémképek a másodpercenként egy tonna kerozint elégető airbusokról, amit aztán fel is töltenek népszerű csatornáikra. Kevésbé kártékony, ám jóval álszentebb képviselőik egyszerűen csak többet fogyasztanak az átlagnál, és az ezért érzett bűntudatot igyekeznek letudni egy jó kis kaliforniai villanyautó ígéretével. Itt jegyeznénk meg, hogy az autó az minden körülmények közt kőolajszármazékokkal üzemel, továbbá a villanyautó minden tekintetben egyezést mutat a kommunizmussal. Jól hangzó, ám a valóságban meg nem valósítható, de nagyon nemes eszme, amelynek híveit nem érdekli, hogy hány emberéletbe kerül, ők akkor is tesznek majd a megvalósításáért.