Ügynökakták nyilvánossága? Mit akarnak kitakarni vele?
Medgyessy Péter (D-209) volt miniszterelnök az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a 4-es metró beruházásról készített jelentéssel kapcsolatban tartott meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országházban 2017. március 14-én.
Fotó: Szigetváry Zsolt
Az ügynökakták nyilvánossága a rendszerváltás óta témája mindenkinek, akinek nincs jobb dolga. Két egymásba csomózott gumicsont kinézetű probléma ez, amelyről nem látszik, hogy a negyedik dimenzióban van igazán összegabalyítva. Ügynökakták tulajdonképpen nincsenek is, a lényeges aktákat ugyanis már rég kiemelték a többi közül.
Tudomásom szerint még 1988-89-ben is voltak az állambiztonságnak olyan kísérletei, hogy embereket szervezzenek be. Például a sorkatonák, egyetemre készülő fiatalok közül. Ha néhány esetben például az akkori 18-19 évesek között sikeresnek bizonyultak, akár szép szóval, akár valamilyen erőszakkal, akkor azok az emberek most 55 évesek minimum. Akár szerepelhetnek is az ügynökaktákban, annak ellenére például, hogy gyakorlatilag semmiféle tevékenységet nem végeztek, mert például a rendszer és a titkosszolgálata egyszerűen elenyészett mögülük, illetve akkor már csak és kizárólag a rablásra koncentrált.
Az ügynökaktákban nincs benne az összes ügynök
Alapesetben most úgy állítanánk őket pellengérre, hogy mondjuk 1988 tavaszán egy megtámogatott egyetemi felvétel érdekében, nyomás alatt igent mondtak valamire, aminek a lényegét talán meg sem értették 18 évesen. És ezen kívül még ezer féle olyan egyedi eset van, ahol az úgynevezett ügynök nem bűnös igazából. Cserébe rengeteg bűnös gazembert viszont töröltek még időben a nyilvántartásokból. 1988 vége óta, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az oroszok feladják Magyarországot is, mindenkinek rengeteg ideje volt átrostálni ezeket az anyagokat. Legelőször a pártállam azon kádereinek, akik át akarták menteni magukat az új érába. Jól is sikerült nekik, mint a mellékelt ábra mutatja, hiszen már nem csak a gyerekeiket, hanem az unokáikat nyögjük éppen.
A tartótiszteket, a főnökeiket és a pártállam vezetőit meg sem büntettük. De a legkisebbekre, arra a sokaságra, amelyben a legtöbb rendes, ártatlan, kényszerített, megroppantott ember van, ráküldjük az összes pszichopatát, aki bosszút akar. Az elemi jogelveknek sem felel meg ezen akták nyilvánosságra hozatala, mert nem mér egyenlően. 1990-ben is csak akkor lehetett volna megcsinálni, ha a pártállam teljes elitjét lecsukjuk (beleértve az összes impexest, ötvenhat előtti kommunista gyilkost és forradalom utáni bosszúállót), és vagyonelkobozzuk mindenüket, majd másfél szobás káposztásmegyeri panelekbe költöztetjük a családjaikat. (Nagyon utálom Káposztásmegyert, elnézést.) Ugye teccenek emlékezni, hogy ez tokkal vonóval elmaradt? Rendes kínvallatók, akasztós bírák, tömegbe lövetők úszták meg simán. Horn és Medgyessy miniszterelnök lett később (választás útján), szerintem vehetjük úgy, hogy a magyar nép megbocsátott nekik.
De a legkiszolgáltatottabbakkal közülük, így életük alkonyán, bánjunk el rendesen, ettől biztos minden jobb lesz. És persze ömlesztve és tömegesen, hogy lehessen élvezkedni a kontextusból kiragadott részleteken. Szégyen. Ez a nyilvánosságra hozatal csak azokat nem fogja zavarni, akik tényleg rohadékok voltak, ugyanis pont ők azok, akik nem szoktak, sőt nem is tudnak szégyenkezni.
