Pesti Srácok

Ukrajna túszul ejtette a kárpátaljai magyarokat – Már 150 ezren látták, nézze meg Ön is az NJSZ és a PS dokumentumfilmjét!

Ukrajna megbukott az emberi jogi vizsgán. Ez az állam súlyosan megsérti a Kárpátalján élő őshonos magyarok nemzeti kisebbségi egyéni és közösségi jogait. Sőt: a magyarság terhére nyelvi genocídium, egyfajta lakosságcsere és etnikai tisztogatás zajlik a Kárpátalján – ezt állapította meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat emberi jogi vizsgálata. A magyar őshonos kisebbség helyzetének, jogai érvényesítésének lehetőségeinek vizsgálatát, elemzését az NJSZ a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával és portálunk, a PestiSrácok.hu kommunikációs stratégiai partnerségével végezte el. A közös munka során egyedülálló, őszinte és megrázó dokumentumfilm született, Magyarok a prés alatt Kárpátalján címmel, amelyet az ősbemutatót követően most elsőként itt, a PestiSrácok.hu portálon, illetve YouTube-csatornánkon tekinthetnek meg mindazok, akik az igazságra kíváncsiak, arra, amire ilyen mélységben és ilyen nyíltan nem mutat rá a fősodrású média.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat már évekkel ezelőtt is végzett emberi jogi kutatásokat az elszakított nemzetrészeken, akkor még dr. Gaudi-Nagy Tamás mellett dr. Morvai Krisztina akkori európai parlamenti képviselő vezette a delegációt. Az NJSZ ezúttal két elcsatolt terület monitorozására kapott támogatást és ezzel felelősségteljes feladatot. Az elmúlt hetekben a jogvédő szervezet delegációjának azt kellett megvizsgálnia, hogyan élnek a magyarok Kárpátalján, illetve Délvidéken, hogyan érvényesülnek a nemzetközi egyezmények által is biztosítandó és törvényekbe is foglalt egyéni és közösségi jogaik. A kutatómunkába, illetve a felgyűjtött anyag összegzéséhez felkérést kapott a PestiSrácok.hu. Lapunk több munkatársa vett részt személyesen a helyszíni adatgyűjtésben, valamint a dokumentumfilmek elkészítésében.

Elsőként a kárpátaljai jelentés, illetve film debütált csütörtökön este a Hazatérés Templomában megtartott telt házas rendezvényen.

A kárpátaljai kutatás rendkívüli helyzeteket és nehézségeket hozott. A teljes delegáció nem is jutott át a háború sújtotta Ukrajna területére, hanem a határátkelőknél tudott szétszakított családok tagjaival beszélni – akik a határ menti csalitosokban tudnak csak találkozni –, vagy akár magyar határőrrel, jogásszal és olyan emberrel is, aki a Mirotvorec halállistán szerepel. Az adatgyűjtést annak tudatában kellett elvégezni a legnagyobb diszkréció és óvatosság mellett, hogy a kapcsolat akár életveszélyt is jelenthet az érintett adatközlő kárpátaljai magyarok számára.

PestiSracok facebook image

A dokumentumfilm elkészítése sem volt egyszerű és mindennapi feladat a fentiek okán. Abból az alaphelyzetből indultunk, hogy nem lesznek igazán érintett megszólalóink, még arc nélkül, eltorzított hanggal sem szerepeltethetjük kapcsolatainkat. Egyedi megoldást találtunk, és az írásban rögzített történeteket, neveket, helységneveket és olyan adatokat, amelyek felismerhetővé tenne egy-egy adatközlőt, megváltoztattuk, aztán arcot és hangot kölcsönöztünk nekik.

A filmben megszólalnak a jogsérelmeket elszenvedő kárpátaljai magyarokon kívül Tilki Attila, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselő, aki közvetlen közelről látja, követi a kárpátaljai magyarok sorsát; Tiszabecs polgármestere, Lőrincz Gusztáv, aki a háború kitörése óta nyújt segítő kezet a menekülőknek; valamint Bodrog László, a kisvárdai Kárpátalja Ház szakmai igazgatója. Az elhangzó történetek magukért beszélnek és azonnali beavatkozásért kiáltanak.

– mondta a monitorozó kutatómunkát vezető dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. Hozzátette: a jelentés ajánlásokat is megfogalmaz a tarthatatlan helyzet megnyugtató, megfelelő garanciákkal övezett és a nemzeti kisebbségek sorsát rendező, bevált, jó európai modellekre és az önrendelkezéshez való jogra figyelemmel történő megváltoztatása érdekében.

Az emberi jogi jelentést és a fenti dokumentumfilmet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat a magyar és ukrán kormány, az Európa Tanács, az Európai Unió szervei (Európai Bizottság, Európai Parlament) és az ENSZ részére is rövidesen megküldi az egyidejű nyilvánosságra hozatal mellett.

A dokumentumfilm megtekinthető a PS TV YouTube-csatornáján is, ahol 2 nap alatt majdnem 150 ezren látták.

A dokumentumfilm elkészítésében részt vettek: Molnár H. Boglárka, Füssy Angéla szerkesztők és szövegírók, Kertész Dávid szövegíró és adatgyűjtő, Almási Lajos operatőr, Kelecsényi Nándor operatőr és vágó, Ferkó Dániel és Oberfrank Pál, narrátor.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.