Pesti Srácok

Magyarország 11. a világon az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számában

Magyarország 11. a világon az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számában

Magyarország 11. a világon az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számát tekintve – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes-államtitkára az Ifjú Fizikusok Magyar Versenyének ünnepélyes díjátadóján, szerdán, Budapesten. Bódis László tíz díjazottat köszöntött; közülük kerülnek majd ki az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén induló magyar csapat tagjai.

Közölte: azért fontos Magyarország számára a tudomány, mert a nagyjából tízmilliós lélekszám és a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló természeti erőforrások mellett a szürkeállomány az, amire számíthatunk. Ezt, mint mondta, a jelenlévők, a jövendő fizikusok is hordozzák a tehetségükben. A helyettes-államtitkár úgy fogalmazott: a magyar gazdaság versenyképessége azon fog múlni, hogyan hasznosítjuk ezt a tudást, tehetséget.

– mondta Bódis László az idei két magyar díjazott nyilatkozatai alapján.

PestiSracok facebook image

– foglalta össze, majd kiemelte a kutatások társadalmi hatásainak fontosságát, amelyek közé sorolta, mint legaktuálisabbakat, az energia körüli kérdéseket, az éghajlatváltozás kihívásait és a mesterséges intelligencia hatásait.

– fogalmazott Bódis László.

Jenei Péter, a zsűri elnöke elmondta: a szokásosnál sokkal nehezebb volt kiválasztani azt a tíz középiskolást, akik közül egy fél évig tartó felkészítés után kialakul majd, kik lesznek az öt fős csapat tagjai, akik a 2024 júniusában Budapesten rendezendő fiatal fizikusok világversenyén Magyarországot képviselik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.