magyar siker
Magyarország 11. a világon az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számában
Magyarország 11. a világon az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számát tekintve – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes-államtitkára az Ifjú Fizikusok Magyar Versenyének ünnepélyes díjátadóján, szerdán, Budapesten. Bódis László tíz díjazottat köszöntött; közülük kerülnek majd ki az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén induló magyar csapat tagjai.Magyar startup nyert a legrangosabb nemzetközi dizájndíjon
Újabb magyar startup győzedelmeskedett a Red Dot dizájnversenyén. A Shrooly nevű okos gombatermesztő eszköz a Design Concept kategóriában nyerte meg a rangos nemzetközi elismerést.Krausz Ferenc: A Nobel-díjamban óriási része van Magyarországnak
Krausz Ferenc a Magyar Nemzetnek adott interjút kitüntetése és tudományos pályája kapcsán. A fizikus kifejtette, mennyire hálás hazájának és a tanárainak, akik beleoltották a tudás vágyát. Szóba került négy éve létrehozott Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ, a kisvárosi gyerekkor, és az áttörés is, amely éppen megelőzte a Világkereskedelmi Központ ellen 2001. szeptember 11-én indított terrortámadást, emellett beszélt a földönkívüliekről is.Mindannyiunk nemzeti büszkesége Karikó Katalin Nobel-díja
Karikó Katalin elnyerte az orvosi Nobel-díjat. A kitüntetés már érett egy ideje, hiszen a magyar kutató eredményeit az egész világ elismerte, az mRNS-el kapcsolatos tanulmányai nem csupán a koronavírus elleni vakcina gyors és hatásos kifejlesztését tették lehetővé, de a jelek szerint a rákkutatásban is hatalmas előrelépéshez segíthetik hozzá az orvostudományt. Ennek megfelelően a díj normáihoz képest viszonylag korán, sikereit követően mindössze két évvel kapta meg a világ legrangosabb tudományos kitüntetését. A tizenhatodik magyar kitüntetett tehát ismét azt bizonyítja, hogy a magyarok képesek megváltoztatni, jobbá tenni a világot!Fantasztikus magyar siker született az EU Fiatal tudósok versenyén
Jelentős magyar siker született az Európai Unió által évente szervezett legrangosabb tehetségkutató verseny döntőjében. A 14–20 éves korosztálynak kiírt EU Fiatal tudósok versenyén Laskai Szilveszter, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja különdíjat nyert.Tíz érem, tizenöt olimpiai kvóta a magyarok mérlege Németországban
A magyar válogatott két arany-, öt ezüst- és három bronzérmet szerzett a Duisburgban rendezett kajak-kenu világbajnokságon, ezzel a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton. A vb zárónapján, vasárnap 12 döntőt rendeztek, ezek közül 10 futamban volt magyar érdekelt. Sportolóink egy arany- és egy ezüstérmet, és három kvótát (két férfi kenus és egy férfi kajakos) szereztek a vb zárónapjának döntőiben. Magyarország így nagyszerű teljesítménnyel, a lehetséges 18-ból 15 párizsi indulási jogot begyűjtött Németországban.Újabb rangos nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza
A Magyar Zene Háza elnyerte az Európa vezető új turisztikai attrakciója 2022 címet az idegenforgalmi ágazat Oscarjaként emlegetett World Travel Awards versenyen.Szlovák pénzügyminiszter: a magyarok mennek, mint a rakéta
Még a szlovák pénzügyminiszter is elismeri a magyar gazdaság sikereit: Igor Matovič közösségi oldalán arra reagálva, hogy az elektromos akkumulátorok piacának vezető szereplője, a kínai CATL pénteken bejelentette, hogy 7,34 milliárd eurós beruházással akkumulátorprojektet indít Magyarországon, azt mondta: Szlovákia olyan mellettünk, mintha a "szegény rokonunk volna". Matovič azonban, amint túltette magát lenyűgözöttségén, törölte a bejegyzését – pechjére, az internet nem felejt.Orbán Viktor: Talán még a Holdról is látszik!
Orbán Viktor közösségi oldalán gratulált a Rossi-csapat történelmi sikeréhez. A magyar válogatott hatvan év után először győzte le a huszonkét meccs óta veretlen angol csapatot. A miniszterelnök bejegyzésében a választási győzelem után elmondott beszédét idézve írta, hogy a mai siker talán a Holdról is látszik.Ajánljuk még