Pesti Srácok

Krausz Ferenc: A Nobel-díjamban óriási része van Magyarországnak

Krausz Ferenc: A Nobel-díjamban óriási része van Magyarországnak

Krausz Ferenc a Magyar Nemzetnek adott interjút kitüntetése és tudományos pályája kapcsán. A fizikus kifejtette, mennyire hálás hazájának és a tanárainak, akik beleoltották a tudás vágyát. Szóba került négy éve létrehozott Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ, a kisvárosi gyerekkor, és az áttörés is, amely éppen megelőzte a Világkereskedelmi Központ ellen 2001. szeptember 11-én indított terrortámadást, emellett beszélt a földönkívüliekről is.

Ha Magyarország tanárai nem oltották volna belé a tudás igényét, nem adta volna a fejét erre a pályára – nyilatkozta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Magyar Nemzetnek. Olyan, hogy magyar tudomány, nem létezik. Egyetemes tudomány van. Az valóban elemezhető, hogy a Nobel-díjában mekkora része van Magyarországnak.

– mondta Krausz Ferenc. A fizikus arról is beszélt, hogy már a laboratóriumba is beszivárog a politika, elmesélte, néhány évvel ezelőttig gond nélkül alkalmazhatott kínai diákot. Ez év elején pályázott hozzá egy kínai fiatal. Minden szempontból megfelelt a követelményeknek, de az amerikai–kínai szembenállás következményeként olyan szigorú biztonsági ellenőrzésnek, alapos átvilágításnak vetik alá, hogy annak a mai napig nincs eredménye – mondta. Majd hozzátette, „nem csak Kínából, az Egyesült Államok által ellenségként kezelt más országokból sem tudunk fogadni.” diákokat. A teljes beszélgetést ITT olvashatják.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.