nobel-díjasok
Csák János: nekünk, magyaroknak régi hagyományunk van a Nobel-díjakban
Olyan év, amikor egy nemzetnek két Nobel-díjasa van, a legritkább dolog, igaz, nekünk, magyaroknak régi hagyományunk van a Nobel-díjakban – jelentette ki Csák János kulturális és innovációs miniszter vasárnap, a svédországi magyar nagykövet rezidenciáján az M1 aktuális csatornának adott interjújában. Felidézte, hogy az első magyar Nobel-díjat Lénárd Fülöp kapta nemsokkal a rangos kitüntetés alapítását követően, 1905-ben.Átadták Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díját (Galéria)
Vasárnap, Alfred Nobel halálának évfordulóján adták át a Nobel-díjakat Stockholmban. Az ünnepi ceremónia keretei között átvette az elismerést Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus is.Ha lesz majd egyszer szlovák Nobel-díjas, mi csak azért sem fogjuk „szlovák származásúként” emlegetni
Nem kisebb médiumnak, mint a szlovák állami hírügynökségnek akadt a torkán a hír, hogy két nap leforgása alatt két újabb Nobel-díjas is felkerült a tekintélyes magyar listára. Kétségbeesett zavarukat csak úgy tudták végül feloldani, hogy a vonatkozó hírekben csak mint „magyar származásút” emlegették Karikó Katalint és Krausz Ferencet. Nos, egy sértődött, kisebbségi komplexusban szenvedő fiatal utódállamtól nem is várnánk mást, ellenben ezennel az anyaországi sajtó nevében megigérjük: mi nem teszünk ilyet, sőt, mi is büszkék leszünk, ha egyszer majd valaha Szlovákiának is lesz Nobel-díjasa.Nobel-díjasok tucatjai biztosították támogatásukról Joe Biden demokrata jelöltet
Nyolcvanegy Nobel-díjas biztosította támogatásáról Joe Bident, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltjét szerdán egy nyílt levélben, arra hivatkozva, hogy a volt alelnök "hajlandó meghallgatni a szakértőket", és korábban "mély megbecsülését fejezte ki a tudományos megoldások iránt a betegségekkel szemben".Ajánljuk még