Pesti Srácok

Ha lesz majd egyszer szlovák Nobel-díjas, mi csak azért sem fogjuk „szlovák származásúként” emlegetni

null

Nem kisebb médiumnak, mint a szlovák állami hírügynökségnek akadt a torkán a hír, hogy két nap leforgása alatt két újabb Nobel-díjas is felkerült a tekintélyes magyar listára. Kétségbeesett zavarukat csak úgy tudták végül feloldani, hogy a vonatkozó hírekben csak mint „magyar származásút” emlegették Karikó Katalint és Krausz Ferencet. Nos, egy sértődött, kisebbségi komplexusban szenvedő fiatal utódállamtól nem is várnánk mást, ellenben ezennel az anyaországi sajtó nevében megigérjük: mi nem teszünk ilyet, sőt, mi is büszkék leszünk, ha egyszer majd valaha Szlovákiának is lesz Nobel-díjasa.

Abban, hogy a 444 veretes szalagcím alatt morfondírozik azon, mennyire magyar is egy magyar Nobel-díj, nem csodálkozunk. Évek óta próbáljuk megértetni a balliberális kollégákkal, hogy egy ilyen címadás, és órákra ötharmados támogatottsága lesz Orbán Viktornak és kormányának, amíg csak a poszt el nem süllyed az internet mélyebb rétegeibe. A 444-esek viszont láthatóan képtelenek mindezt megérteni, hiszen tevékenységük jellemzően abból áll, hogy eltartott kisujjukkal eltartják a kultúrát, a tudományt, művészetet a lábszagú magyaroktól. Azok csak tudják, hol a helyük. Az egységnyi 444-es – de írhatnám a szarmagyarkodásban évtizedes rutinra szert tett más balliberális újságírót is akár – a belsejében érzi, hogy bár Magyarországon magyaroknak és magyarul ír, valahogy mégsem tartozik abba a hordába. És emiatt gyakran sóhajtozik.

Karikó és Krausz megakadt a szlovák állami hírügynöskgé torkán

Na, hát egy ilyen sóhajtás volt ez a fenti cikk, különben biztos született már több hasonló alkotás is a témában, meg persze Facebook-posztok és hozzászólások tömkelege a szarmagyarkodás kapcadrogjára rászoktatott olvasók részéről, csak hát kontraproduktív. Ilyen kérdésföltevést ugyanis az ember egy sértődékeny, kisebbségi komplexusos utódállamtól, vagy annak sajtójától várna el. Mint például Szlovákiától. És lám csak, lám, találunk is ilyet, ahogyan arra a Felvidék.ma fel is hívta a figyelmet. Mint a felvidéki magyar portál kifejti, maga a szlovák állami hírügynökség volt az, amely képtelen volt megbirkózni a ténnyel, hogy két magyar is a legrangosabb tudományos kitüntetésben részesült, mindössze két nap leforgása alatt.

PestiSracok facebook image

Mint kiemelik,

A portál ugyanakkor – némi humorral feloldva a valójában igen kínos jelenséget – hozzáteszi:

Mi nem csinálnánk ilyet, de adódhatnak problémák

Ami a szlovák állami média anyaországi megítélését illeti, az egész magyar sajtó nevében megígérhetem – és ebben a legmegbízhatóbbak éppen a külföldi pénzből tengődő balliberális portálok lesznek –, ha esetleg valamikor a jövőben egyszer Szlovákiának is lesz Nobel-díjasa, a magyar szalagcímek, működjön bármely táján is a világnak a kitüntetett, sosem fogják szlovák származásúként emlegetni. Csak szlovákként, mert így elegáns. Sőt, hazánk büszke lesz a szlovákokra, ha ilyen teljesítményt sikerült elérniük. Persze adódhatnak bizonyos problémák. Szlovákia lakosságának 8,5 százaléka ugyanis még mindig magyar, nem voltak elég alaposak Beneš máig is érvényes iránymutatásai. És mivel a magyaroknak már 17 Nobel-díjasuk van, Szlovákiának viszont még egy sincs,

Nekünk abban az esetben sem kellene leírnunk, hogy szlovák származású, sőt, valójában a magyar Nobel-díjasok közé számolnánk. A szlovák állami hírügynökség viszont akkor már joggal írhatná, hogy magyar származású. El is várnánk. De persze mindez csak fikció.

Vezetőkép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.