Pesti Srácok

Magyarország az akkumulátorgyártás európai központja

Magyarország az akkumulátorgyártás európai központja

Erősnek nevezte a hazai össztermék huszonöt százalékát előállító, száznyolcvanezer embert foglalkoztató járműipar helyzetét a Debrecen Drive autó- és járműipari kiállítás keretében tartott konferencián a technológiai és ipari miniszter szombaton. Palkovics László az ágazgat jövőjéről szólva a magyarországi járműgyártás további erősítését, hatékonyságának javítását, a high-tech gyártási és terméktartalom, illetve a hazai hozzáadott érték növelését jelölte meg a célok között. Utóbbi kapcsán cáfolta, hogy Magyarország összeszerelő üzem lenne. Mint kifejtette, egyre több külföldi vállalat növeli a kutatás-fejlesztési elemeket Magyarországon, amit jól jelez, hogy mintegy 15 ezer mérnök dolgozik e területen.

A tárcavezető a Csak az elektromos a jövő? Az automobilizmus újra válaszút előtt címmel tartott előadásában komoly kihívásnak nevezte, hogy az Európai Tanács 2015 és 2030 között 37,5 százalékos szén-dioxid-csökkentést határozott meg.

– mondta, megjegyezve, hogy a zöld mobilitás elterjesztésének támogatása keretében szorgalmazzák olyan új alternatív hajtásformák kialakítását, mint a hidrogén felhasználása ezen a területen, vagy a szintetikus üzemanyagok alkalmazása a belsőégésű motorokban.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. Palkovics László azt mondta, Magyarország élen jár Európában a jövő közlekedését tekintve: céljuk, hogy minden gyártó Európa legjobb tesztpályáján, a Zalazone-on tesztelje járműveit. 2030-ra az összes német prémiumgyártó – Audi, BMW, Mercedes – gyárt és fejleszt hazánkban, és Magyarország lesz a jövőben – mint ahogy már most is az – az akkumulátor-gyártás európai központja. A technológiai és ipari miniszter kitért az autóbuszgyártás visszaállítására, jelezve: 2030-ra szeretnék elérni, hogy a buszok 70 százaléka hazai gyártású legyen. Meggyőződésének adott hangot, hogy a négy hazai gyártó bármilyen típusú autóbusz előállítására képes. A zöldmobilitás kapcsán a tárcavezető megjegyezte: Magyarországon a szén-dioxid-kibocsátás 20 százaléka a közlekedésből ered.

– mondta, jelezve, hogy az autóbuszprogram keretében 350 elektromos meghajtású autóbuszra írtak ki pályázatot a napokban; szeretnék, ha ezekből minél több Magyarországon készülne.

A Debrecen Drive autó- és járműipari kiállítást két év kényszerszünet után második alkalommal rendezik meg a hétvégén a debreceni Nagyerdőben. Több mint 50 ezer négyzetméteren ötszáz különböző jármű és számtalan program várja az érdeklődőket a gyereknapi hétvégén: katonai járművek, egyedi kamionok, Leopard tank, erő- és munkagépek, valamint repülőmodell-kiállítás, valamint látványos showelemek, autós, motoros kaszkadőrök és akrobaták bemutatói színesítik az országban is egyedülálló autós eseményt.

Forrás: MTI; Fotó: haon.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.