
Úgy tűnik, hogy a brüsszeli álszentségnek valóban nincsenek határai. Eurómilliók gurultak bőröndökben, a képviselők nyakig úsznak a korrupciós ügyekben az Európai Parlamentben, de ennek ellenére a bűnelkövetők törhetnek pálcát Magyarország felett.
Az Európai Parlament hét frakciójából öt határozatot terjesztett be, amely felszólítja az Európai Tanácsot, hogy az uniós szerződések biztosította szankcionálási jogával élve fossza meg Magyarországot az EU rotációs elnökségének lehetőségétől. Hazánk 2024 második felében tölti be az uniós féléves elnöki tisztségét; ebben az időszakban vennék át hivatalukat az EP-választás után az új képviselők, akik az új bizottságot is megválasztják majd. A mai szavazáson 442 képviselő szavazott igennel, 144 nemmel és 33-an tartózkodtak. Megszavazták a határozatot Marc Tarabella mellett a magyar baloldali EP-képviselők, köztük a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége színeiben Ujhelyi István, a DK-s Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára és Molnár Csaba. Az Alapjogokért Központ Facebook-posztjában úgy fogalmazott:
Ők azok a magyarországi baloldaliak, akik megfosztanák Magyarországot az európai uniós elnökségtől, csak azért, mert Magyarország békepárti.
Hosszú bűnlajstrom
Marc Tarabellát azzal vádolják, hogy legalább 140 ezer eurót (48 millió forintot) fogadott el Antonio Panzeri egykori szocialista olasz európai parlamenti képviselőtől, hogy a testületben jobb színben tüntesse fel Katart. A korrupció vádja miatt letartóztatott és börtönbe küldött baloldali képviselő tehát azért szavazott Magyarország ellen, mert szerinte többek között korrupció miatt hazánk nem alkalmas a soros elnökség betöltésére. Marc Tarabella egyébként múlt héten tért vissza az Európai Parlamentbe, három hónappal azután, hogy a belga rendőrség letartóztatta az Európai Parlamentet megrázó korrupciós vádak miatt folyó nyomozás részeként. Akkor közölte, hogy 2024-ben nem indul az európai választásokon, de kijelentette, hogy jelenlegi mandátumát szeretné kitölteni. Marc Tarabellát február 10-én vette őrizetbe a belga rendőrség az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részeként. Aznap átkutatták a képviselő egyik liège-i bankban őrzött széfjét, valamint több irodát a vallóniai Anthisnesben, ahol az 59 éves politikus a polgármester. Tavaly év végén letartóztatta a rendőrség Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt is, aki egy hónap múlva, január végén vádalkut kötött a nyomozókkal. Korábban azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott Tarabellának a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért. Érdekesség, hogy korábban még el akarta venni Katartól a futball-világbajnokság rendezési jogát Tarabella, később viszont már az ország érdemeiről beszélt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
bressa
2023-06-02 at 14:28
A képen szereplő szarkupac egy jogállamisági mérföldkő! Sírjak vagy nevessek????
Angie
2023-06-02 at 07:47
Úgy 60 ember érintett a baloldalon a korrupciós botrányban. Ezek szavazatai igen fontosak, ezért Brüsszel nyomást gyakorolt a hatóságokra, hogy engedjék ki őket, Gyurkáék meg hozták ehhez a lóvét…
Annyira pofátlanok, hogy már a látszatra sem adnak!!!
Adja a Jóisten, hogy mindez jövőre megváltozzon és a jobboldal nyerje a választásokat!!!
Karácsony.sk
2023-06-02 at 05:16
A felsorolt aktivisták, mert ők nem politikusok, valójában az alkoholista szemkilövető böszme és a magyargyilkos Apró klán fattyának, Árnyék Klári családi válalkozásának nyomorult és szerencsétlen rabszolgái!
Ennél lejjebb már csak az Ursula Gertrud von der Leyen és a pokol feneke an!
Ki az a barom, aki még ezt tudja támogatni Magyarországon, el sem tudom képzelni!
Szlovákiából…..
Sanyáta
2023-06-02 at 00:50
Jó húsba van,jó volt a börtön koszt,..Baracskára vele….romák mellé.
Matu
2023-06-01 at 22:26
Na ja, a demokrácia ismertetője, hogy korrupcióval vádoltan lehessen folytatni a megbízatást és mélységes felháborodással lehessen elítélni egy országot, csak úgy, bemondásra is akár. Azt hiszem, mi itt ebben a rettenetes diktatúrában teljesen félreértettük a valódi és működő demokráciát és az antikorrupciót…
Amikor még hazudtunk reggel, éjjel meg este
2023-06-01 at 21:50
Korrupt, mocskos bűnözők szavaznak az Európa Parlamentben! Van sleppjük! Komolyan! Van vastagbőr a pofájukon! Váltsák már le ezt a totalitárius brüsszeli rendszert!
Annonim
2023-06-01 at 21:34
Már fel sem sorolom a baloldal aljas játékait,mert mindenki tudja. Mit mondhatnék? Azok a baloldali képviselők,akik Magyarország ellen szavaztak,hazaáruló,mocskok,rothaggyon el mindegyik.
Királytigris
2023-06-01 at 21:28
Bűnözők szavaznak…. ez igen! Van “morál” az EP-ben dögivel! Tudja, hogy a magyar soros elnökség esetén szorulni fog a hurok a nyaka körül.
Hányinger!
heman
2023-06-01 at 21:20
Lehet, hogy egyes eu korruptokat azért vádoltak meg és ültették le, hogy ezzel üzenjenek a többinek a “nagyobbaknak”, hogy álljanak be a sorba mert ha nem, ők is így fognak járni. Igazi maffiozó stilus. Érdekes lenne tudni, hogy kik szavaztak Magyarország ellen
a legutóbbi palamenti szavazáson, azok akik megfosztanák Magyarországot az europa uniós elnökségtől 2024-ben.
na4
2023-06-01 at 20:52
Ilyenekkel van tele az EU: lepukkant, vén, korrupt faxokkal. És akkor nekünk pofáznak?
Szankci Manci
2023-06-01 at 20:39
Ez volt az egyik feltétele a szabadon bocsátásának, és lehet, hogy még fognak kérni tőle valamit.
Taraballa teljesíti.
Logikus
2023-06-01 at 20:32
Hát igen, Bagoly mondja Verébnek hogy nagyfejű.
Ez Brüsszel!
Orientál
2023-06-01 at 20:25
Dk-s Dobrev anyjával és Gyurcsány férjével együtt milliárdokat lopott az állami vagyonból a momentumos Cseh Katalin is lopott egyes momentumos elvtársaival együtt több mint 4,5 milliárd forintot viszont ők eu-s pénzt sikkasztottak el ,ehát maga ez az eu-s balliberális banda gátolja a több tucat balliberális zöld és áruló hamis kereszténydemokrata elvtársak leleplezésüket.
Yoggi
2023-06-01 at 20:06
Mondjuk akik boldogan asszisztáltak Mengyi Roli, Simonka Gyugyu, Boldog Pista, Völner Palkó stb. gyanúsítás alatti szavazataihoz, azok most tulajdonképpen milyen morális háttér alapján háborodnak fel?
aladin
2023-06-01 at 19:58
Tarabella hogy a rák enné meg azt a disznó fejü korrupt pofádat. Te a börtönböl szabadult még lábbilincsben viselö korrupt, te mered Magyarországot korrupt hazugságokkal vádolni.
bl
2023-06-01 at 19:58
Ilyen a demokratikus fék és ellensúly. Hehehe.
Patriot
2023-06-01 at 19:56
Jácint
2023-06-01 at 19:47
Próbálkoztak vele! Mármint észre téríteni a taljesen lezülött és veszélyessé vált(nem csak ránk, polgárokra) EP söpredéket. Nem véletlen volt ez korrupciós bukta! Aztán ez sült ki belőle. Szégyen és gyalázat!
Jácint
2023-06-01 at 19:47
Azt nem értem, hogy egyetlen bizonyítékot nem mutatnak fel a “rendszerszintű korrupciót” bizonyítandóan!!!
Bezzeg náluk meg visszaélés hegyek mennek……
Nem hiszem, hogy ne lenne putyinnak pár felesleges rakétája hogy lerombolja ezt a brüsszeli csőcsléket a fenébe…..
Tudom, az tényleg világháborúhoz vezetne…
De lehet azt fű alatt is….. titkosszolgálati módon….
Mért csak orosz diplomatákat lehessen megöngyilkolni ablakon kihajítva????
Az ilyen szarrágókat miért ne lehetne “megfenyíteni”????
marcon
2023-06-01 at 19:36
Oké-oké, itt minden Marc Tarabella-ról szól, de ki a franc van a képen? 😀
Ungarn über alles
2023-06-01 at 19:03
kicsit régebbre nyúló emlékezetűeknek ismerős az az aljas-bunkó-komcsi duma, hogy ha nyakig szarosak voltak, akkor is azt ugatták hogy te bűzlesz
ezek a férgek ugyanezzel jönnek, és ha sokáig hatogatják, lesz az a 40 alatti korosztály, amely el is hiszi
TalEle
2023-06-01 at 18:46
Ha valahol „rendszer szintű” a korrupció, az pont az EU! Annál a szervezetnél, ahol „lobbistáknak” hazudott strómanok, legálisan, egymásnak adhatják a kilincset, ott kódolt a rendszerszintű korrupció… Az már csak a pofátlanság chimborazója, ha ugyanezen társaság korrupció ellenes, „jogállamisági mérföldköveket” határoz meg másoknak!…