Az országunk feltűnően hasonló pályán mozog az utóbbi időben, mint a focink. A miniszterelnököt, az igazságügyi minisztert és a kormányhoz közel álló történészprofesszort hallgatva olyan Magyarország képe rajzolódott ki, amely tisztában van a helyzetével és a képességeivel, a céljaival és a lehetőségeivel, és tudja, hogy mit miért csinál.
Egy olyan ország, amellyel nemcsak úgy megtörténnek a dolgok, miközben sodródik az árral, hanem amely akkor is saját kezében akarja tartani a sorsát, amikor mások kifejezetten próbálják kicsavarni onnan. És még arról is van elképzelése, hogy miként fogja ezt csinálni. Ez a Magyarország tudja, hogy az életben semmit sem adnak ingyen, és eltökélt abban, hogy megdolgozzon azért, amire szüksége van.
A történelem semmire se jó, ha nem dolgozzuk fel tapasztalatként, és nem tanulunk belőle. Voltak már olyan történelmi melléfogásaink, amelyek abból fakadtak, hogy nem voltunk hajlandók tanulni a múltunkból. Ha értelmezzük a történelmet, és napirenden tartjuk a szakbarbárok által történelmietlennek bélyegzett „mi lett volna, ha” kérdést, akkor cselekszünk okosan. Pedig a „mi lett volna” az egyik legfontosabb történelmi kérdés, mert segíthet megválaszolni a „mi lesz, ha” kérdéseinket a jelenben.
A hatalomba tíz körömmel kapaszkodó kommunisták nélkül akarjuk a jövőt
A magyar függetlenség napja című konferencián Schmidt Mária nemcsak felidézte a szovjet csapatok 1991-es kivonásának történetét, a megszállás költségeit már nem bíró szovjetek, illetve magyarországi kitartottjaik, az MSZMP vezetésének sunyizásait, hanem történelmi keretbe helyezte mindezt. Elmondta: az állampárt azt remélte Nagy Imréék újratemetésétől, hogy ezzel összebékítheti a tetteseket az áldozatokkal, és fátylat boríthat a kellemetlen múltra. Ezt a tervet Orbán Viktor színre lépése borította fel a szovjetek kivonulását követelő beszédével. A nemzetközi szempontból is nagyhatású beszéd után a múlt feldolgozása már nem maradhatott a kommunisták belügye, és Orbán azt is nyilvánvalóvá tette akkor, hogy ’56 vérbefojtóinak és utódaiknak nem lehet szerepet adni a magyar jövő alakításában. Ha végignézünk a rendszerváltás utáni évtizedekben is sok szempontból a marxizmusban ragadt oktatáson és történelemszemléleten, ’56 egészen a közelmúltig tartó szocialista kisajátítási kísérletén, a fővárosi balliberális értelmiség által örökös hűbérként kezelt magyar kultúrán, akkor láthatjuk, hogy Orbán Viktor szövege – nyugodtan nevezhetjük aggálynak is – nem volt alaptalan.
Schmidt Mária, a „30 éve szabadon” emlékév kormánybiztosa: a Nyugat még mindig nem tanult semmit. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A szándék már 1989-ben megvolt, de a kommunistákat és utódaikat csak a rendszerváltás utolsó, 2010 utáni szakaszában sikerül kitakarítani az élet különböző területeiről. Sőt, ez a kijelentés még mindig jelen idejű.
Gondoljunk csak például a magyar színházi és filmes világra, a jobboldali művészek kiközösítésére, a Gyurcsány-filmben dolgozók rendszeres megfenyegetésére, vagy a baloldali mozgalmárok mocorgásához minden lehetséges alkalommal csatlakozó pedagógus-szakszervezetre! És persze az olyan, újra irányítani akaró régi kommunista klánokra, mint az Apró és a Donáth család.
A Nyugat nem az, aminek a vasfüggöny túloldaláról látszott
Schmidt Mária történelmi távlatból, a múlt tapasztalataival felvértezve láttatta előttünk a Nyugatot is. Az egykori, sőt tulajdonképpen máig gyarmattartó Nyugatot, amelyet hiába idealizáltunk a rendszerváltás idején, azóta azt a világot is kitanulva, egy rablóprivatizáció vagyonelemeivel szegényebb, de tapasztalataival gazdagabb nemzetként, láthatjuk, hogy nem váltotta be a reményeinket.
Pénzügyi, migrációs és covid-válságon túl, a Nyugat még mindig nem tanult semmit, ugyanúgy nem tanúsít megértést és együttérzést Kelet-Közép-Európa felé, ahogy régen sem, sőt elkötelezettebb egykori gyarmatai iránt, és a kedvükért még közös örökségünket, a kereszténységet is feladná
– fogalmazott a történész.
Ezt az eltorzult Nyugatot mutatta be Varga Judit igazságügyi miniszter már a fiatalabb nemzedék szemszögéből, amely nemcsak a szöges dróton túlról vágyakozott utána, hanem testközelből megismerhette.
Apránként jöttünk rá, hogy a globalizáció és a jólét bódító gőzében nagyon nehéz felismerni a jót és a rosszat
– mondta. Kijelentette, hogy láttuk a polgároktól elszakadó, önálló ideológiai pályára állt Európai Uniót, a kettős mércét, az álszentséget, az egyenlőket és még egyenlőbbeket, a lopakodó jogalkotást, a nyílt jogsértéseket, az újbeszélt, a nemzetek, a család, a kereszténység megtagadását, az egyéni szexuális ízlés minden fölé emelését – láttuk, mert ott voltunk. A miniszter szavai szerint az Európa jövőjéről szóló vita azért van, mert lesik, hogy észrevesszük-e, mire megy ki a játék.
Varga Judit igazságügyi miniszter: közelről láthattuk, milyen a mostani Európa valójában. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
„Mi történt a mi Európánkkal?”
A miniszterelnök pedig azt is felvázolta, miből áll tételesen a szembeszegülés mindezzel. Az uniós jövőről elindított vitáról szólva ő is utalt a nem okvetlenül egyenes szándékra, miszerint azt akár az európai nemzetek akasztófájának is szánhatja a brüsszelita elit:
A pódiumot is megácsolták… remélem, annak látom, ami.
Orbán Viktor megdöbbentő adatokkal érzékeltette Európa hanyatlását, miközben a földrész a fejlődés helyett ideológiai belharcokba süllyed. Csökken az EU részesedése a világon megtermelt GDP-ből, a világ legfontosabb cégei és pénzügyi központjai közt egyre kevesebb az európai, az eurón a németeken és a hollandokon kívül minden eurózónás tagállam csak veszít, új szabadalmak és értékes új cégek terén Kína utcahosszal Európa előtt jár, az EU katonai kiadása a 30 évvel ezelőtti szinten van, miközben az USA és Kína megtöbbszörözte a sajátját, és az EU lakosainak többsége úgy véli, a gyerekei rosszabbul fognak élni, mint ő. És ennek az ezeken túl demográfiai összeomlás felé is lépdelő Európának nem az a legfőbb gondja, hogy lemarad a világ többi része mögött, hanem az, hogy megbüntesse, kiéheztesse Magyarországot meg Lengyelországot, mert keveselli a jogállamiságunkat.
A magyar miniszterelnök legfőbb üzenete, hogy a dolgok nem maguktól változnak erre vagy arra, hanem attól, hogy valakik megváltoztatják azokat. Ahogy nem magától jött el a szabadság, nem magától dőlt meg a kommunizmus, az Európai Unió sem magától fog visszatérni az eredeti útjára. Orbán hét tézisében vannak már ismert állítások, és vannak olyanok, amelyektől minden bizonnyal forró gőz lövellt ki az eurokrata csinovnyikok fülén, amikor meghallották.
Orbán régóta nincs jóban a Magyarországon berendezkedni szándékozó birodalmakkal. Fotó: MTI/Tóth István Csaba
Élet az uniós bürokratazombik között
Birodalomépítési céllal rombolják a tagállami kormányok legitimitását, a nemzeteket, a régiókat, a kereszténységet, a család intézményét azok, akik egyúttal a háttérben megbúvó hálózatok álcivil szervezeteihez szervezték ki az Európai Unió hatalmának jelentős részét.
Szuperállamot építenek, de ennek a szuperállamnak csak a területét képezné Európa. A lakosságát Afrika és Dél-Ázsia. Az uralom viszont amerikai demokrata érdekköröknél, a deep state-nél összpontosulna.
Ezek az állítások nem újkeletűek, és cáfolni is nehezebb őket, amióta a deep state egyre gyakrabban jön fel a felszínre. Az ellenségei által Európa-ellenesnek bélyegzett Orbán Viktor az eredeti Európát zászlajára tűzve szállt szembe ezzel a törekvéssel. Az állítólagos diktatúrája teljes időtartamát – még idehaza is – ezzel a mérgező hidra elleni harccal töltötte, amely minden levágott feje helyébe kettő újat növeszt. Újabban a posztkommunista és az újkommunista mellett már kisnyilast is.
Eddig a múlt és a jelen. A jövőre vonatkozó tézisek pedig még keményebbek. Közös gazdasági siker nélkül szét fog esni a gazdaságilag most is hanyatló Európai Unió – ez a közösség kíméletlen szembesítése önmagával. Az EU által folyamatosan kioktatott és fenyegetett Orbán pimaszul odaállt a monstrummal szembe, és közölte:
Mi ennek nem örülünk, mert részei vagyunk a történetnek, de így, ahogy csináljátok, nincs jövőtök.
Orbán Viktor: Európa hanyatlik, és közös gazdasági siker nélkül szét fog esni. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Szavaiban kimondatlanul ott rejlik, hogy erre az esetre is van B-terve, mert minden helyzetre kell lennie megoldásnak. Az egyéniség és bátorság nélküli, sorozatgyártott, szürke hivatalnokok falanszterében egyszerre félelmetes és gyűlöletes az, aki ennyire merészel alanyi jogon létezni. Nem ettől a beszédtől fogják kevésbé gyűlölni a magyar miniszterelnököt, annyi szent. És ez még csak a bemelegítés volt.
Magyaros fonák
Orbán a tagállamok alkotmányos identitásának védelme érdekében új európai intézményt javasol a tagállami alkotmánybíróságok bevonásával. Egyrészt azonnal kiderülne, hogy a magyar jogállamiságon derpegő országok jelentős részének nincs is alkotmánybírósága, másrészt az EU nem fog rajongani a tagállami identitások erősítésének ötletéért.
De a javaslat kint van az asztalon, a mostani, hanyatló EU bírálatával együtt – se kiköpni, se lenyelni nem tudják majd.
Az Európai Parlament nem az égből származik, hogy ne lehessen kétségbe vonni. Fotó: greens-efa.eu
Ami pedig egészen váratlan, az az Európai Parlamentnek fonákból visszavágás. A saját ideológiai érdekeikben elmerülő nemzetközi pártok helyett az európai közösséget alkotó nemzetek parlamentjei kezébe adná az EP-t Orbán Viktor. Az intézményesített jogállamisági boszorkányüldözésekre válaszul ráadásul a nemzeti hatáskörök megsértése elleni eljárásból csinálna rendszert. Nem az a baj, amit az Európai Parlament csinál, hanem maga az Európai Parlament a baj, mert gyengíti Európát.
Erre is nehezen fognak érvekkel reagálni a bátorságot legfeljebb hírből ismerő, egyéniség nélküli eurokraták. Én is visszavágynám a helyükben az Európai Bizottságban össze-vissza hazudozó Gyurcsányt, mert ő legalább sose akart független Magyarországot. És a szerbek felvételét sürgető, mostani, független Magyarországnak még saját bővítési politikája is van. Ez a Magyarország alakítja a saját sorsát, nemcsak úgy megtörténik vele.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS