Pesti Srácok

Magyarországon járt novemberben a muszlimokra támadó ausztrál tömeggyilkos

Magyarországon járt novemberben a muszlimokra támadó ausztrál tömeggyilkos

Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni negyvenkilenc halálos áldozatot követelő terrorcselekmények elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt – közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész pénteken este, miután kormánytagokkal és a bolgár hírszerzési hatóságok képviselőivel tanácskozott. A tettes, Brenton Tarrant nemrég több országot is felkeresett a Balkánon, és hazánkban is járt.

Az eddigi adatok szerint a huszonnyolc éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve. Szotir Cacarov bolgár főügyész szerint a férfi 2018. november 9. és 15. között turistaként tartózkodott Bulgáriában, ahol történelmi jelentőségű helyeket látogatott meg, utána november 15-én repülőgépen Bukarestbe utazott tovább, ahol autót bérelt, majd Magyarországra látogatott. Mint Cacarov mondta, a vizsgálat célja, hogy megállapítsák: az a verzió, miszerint történelmi helyeket akart meglátogatni és a balkáni országok történetéről akart tanulni, helytálló-e, vagy esetleg más indítékai voltak.

Cacarov szerint 2016. december 28. és 30. között a merénylő balkáni országokban is megfordult, így a többi között Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is járt. A főügyész hangsúlyozta: a bolgár hatóságok most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, a merénylő rendelkezett-e Bulgáriában kapcsolatokkal. Az ausztrál férfi a fejére szerelt kamera segítségével a Facebookon élőben közvetítette ámokfutását a Maszdzsid an-Núr mecsetnél. A tizenhét perces videón látható, ahogy autóval megérkezik az épülethez, bemegy, és elkezd lőni a bent lévőkre, majd visszamegy a kocsijához, egy másik fegyvert vesz a kezébe, újra bemegy, és ismét tüzelni kezd. A férfi a közvetítés előtt közölt egy hetvennégy oldalas kiáltványt, amelyben kijelentette: fehér bőrű ausztrál, rasszista, tettét bevándorlás-ellenessége motiválta. A dokumentumban megszállóknak nevezni a bevándorlókat. A fegyvereken cirill írással olyan történelmi szerb vezetők neve is szerepel, akik az ötszáz éves ottomán uralom ellen harcoltak a Balkánon. Az AP riportja szerint az egyik fegyveren a törökök ellen harcoló Hunyadi János, az egyik táron a XV. században élt Horogszegi Szilágyi Mihály, Magyarország egykori kormányzója, Hunyadi Mátyás nagybátyja, erdélyi vajda neve is fel volt tüntetve.

Forrás: MTI; Fotó: ABC

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.