Pesti Srácok

Magyarországon találkozhat Trump és Putyin

Magyarországon találkozhat Trump és Putyin

Kreml közeli források szerint felmerült a lehetősége annak, hogy Magyarország adjon otthont az amerikai és az orosz elnök közötti találkozónak, ahol az ukrajnai háború lezárásáról tárgyalhatnak. Hivatalosan ugyan nem erősítették még meg az értesüléseket, azonban a belső értesülések szerint eddig csak két ország került szóba a megbeszélés helyszínéül, melyek közül hazánk az esélyesebb Donald Trump és Orbán Viktor közeli kapcsolata miatt.

Orosz kormányzati források szerint már folynak az egyeztetések arról, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin személyesen egyeztessen az ukrajnai háború rendezéséről. A kiszivárgott információk szerint a találkozó helyszínéül két lehetőség merült fel, Ankara és Budapest. Előbbi azonban erősen kérdőjeles, hiszen a háborúban Törökország már megpróbálta felvenni a közvetítő szerepét, azonban az isztambuli tárgyalások nem vezettek eredményre.

Ezzel szemben a megválasztott amerikai elnök és a magyar kormányfő híresen jó kapcsolata, valamint az, hogy Moszkvában egyedül hazánkat nem sorolták eddig az ellenséges európai államok közé lényegesen kedvezőbb helyszínné teszi Budapestet az egyeztetés számára.

Forrás: DD Geopolitics; Fotó: MTI/AP/Lehtikuva/Jussi Nukari

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.