Magyarországra látogat és részt vesz az idei CPAC Hungaryn áprilisban Budapesten Geert Wilders, Hollandia leendő miniszterelnöke – írta csütörtökön a Magyar Nemzet.
Közölték, hogy Geert Wilders a közösségi oldalán, az X-en jelentette be, hogy részt vesz a CPAC Hungaryn.
Köszönöm a felkérést Szánthó Miklósnak és az Alapjogokért Központnak, hogy felszólaljak a CPAC Hungaryn áprilisban. Büszke vagyok, hogy ott lehetek és felszólalhatok
– írta a holland jobboldali politikus, a tavalyi hollandiai választások győztese.
A Magyar Nemzetben felidézték: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója azt határozta meg a rendezvény aktuálisan legkiemelkedőbb üzeneteként, hogy a CPAC annak a szellemi hátországnak a tartópillére, amelyen a jóérzésű emberek és képviselőik egymás kezébe csaphatnak, hogy aztán júniusban Európában, majd novemberben az Egyesült Államokban közösen vegyék fel a harcot a nyugati világ visszavételéért.
Amit akár csak pár éve, évtizede kinevettünk vagy lehetetlenségnek gondoltunk – ilyen a férfi és női nemi szerepek felcserélése, a migránsok érzékenységének mindenek felé helyezése vagy a háború eszkalálása a béketörekvésekkel szemben -, az ma már a fősodor része
– fogalmazott.
MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS