
A tervek szerint már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja Kijevben, az ukrajnai háborús során elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében Együtt az igazságért címmel rendezett konferencián, szombaton.
Nyitóbeszédében Didier Reynders közölte: várakozásai szerint a kijevi konferencia résztvevői aláírják az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust struktúráján belül működő központ létrehozásáról szóló megállapodást. Hangsúlyozta: az ICPA létrehozása valamennyi EU-tagállam teljes támogatását élvezi, az Európai Bizottság pedig készen áll arra, hogy megadja a szükséges támogatást a központ működéséhez.
Minden követ megmozgatunk azon törekvésünk sikere érdekében, hogy véget vessünk az Oroszország által itt, Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekmények büntetlenségének
– fogalmazott Reynders, majd hozzátette: az EU és tagállamai között egyetértés van abban, hogy az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül.
Az Európai Bizottság biztosítani fogja, hogy a közös nyomozócsoporton keresztül támogatott vizsgálatokat egységes és együttműködő módon folytassák le
– mondta.
Ennek érdekében már a jövő hónapban megbeszélések kezdődnek a tagállamokkal, valamint Ausztráliával, Kanadával, Liechtensteinnel, Japánnal, az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal
– tájékoztatott. Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli végrehajtó testület teljes mértékben támogatja annak lehetőségét, hogy a jövőben kiterjesszék a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) joghatóságát az agressziós bűncselekmények kivizsgálására is.
Továbbra is a Nemzetközi Büntetőbíróságnak kell az alapvető nemzetközi bűncselekmények kezelésének kulcsfontosságú joghatóságának maradnia
– tette hozzá. Reynders arra is emlékeztetett: az Eurojust a múlt héten jelentette be, hogy létrehozza az alapvető nemzetközi bűnügyi bizonyítékok adatbázisát (CICED) az Ukrajnában vagy minden más konfliktus során elkövetett bűncselekmények kivizsgálására.
Az adatbázis létrehozását követően Ladislav Hamran, az Eurojust elnöke hágai sajtótájékoztatóján közölte: az adatbázis döntő fontosságú lépést jelent a feltételezhetően elkövetett alapvető nemzetközi bűncselekményekre adható igazságügyi válaszok támogatása érdekében. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy az Eurojust összegyűjthesse, megőrizze, elemezhesse és tárolhassa a bizonyítékokat. Támogatja továbbá a nemzeti és nemzetközi nyomozásokat azáltal, hogy rávilágít nemcsak az egyes bűncselekményekre, hanem az elkövetésüket lehetővé tevő rendszerszintű intézkedésekre is – tette hozzá Ladislav Hamran.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Orientál
2023-03-05 at 17:30
Persze ezek a szaralakok nem az ukrajnai fasiszta horogkeresztes azov-osok több mint 15 ezer ukrajnai orosz meggyilkolásukkal kezdik.
Bukohill
2023-03-05 at 16:08
Északi Áramlat?
Kakasmárton
2023-03-05 at 12:44
Kiváncsi vagyok,kik lesznek a bizottság tagjai? Leyen asszony, Eva Kaili, Guy Verhof-
stadt, Angela Merkel, Zelenszkij, Vera Jourová, Joe Biden és a fia, Soros papa az ő
teljes hálózatával, a dollárokért megvásárolt Sholz kancellár, a háborút éltető és
fegyvereket szállító országok vezetői? Esetleg a strassbourgi, helsinki, hágai bizott-
ságokban “tevékenykedő” figurák? Az Ukrajnáért lobbizó idegen érdekeltségek kapzsi
szereplői? A modernkori háborúk kirobbantói?
Kiket fognak előszedni, eljárást indítani, perbe fogni, lecsukni, lágerekbe száműzni?
Schenkhyalfonz
2023-03-05 at 11:54
Az EU ugyebár a német kvótapixa szerint hadban álló fél, tehát egyrészt nem pártatlan, másrészt az egy EU-s sóhivatal lesz, márpedig az EU-nak egy lövöldöző fél sem tagja, harmadrészt elfogult és koncepcióval terhelt lesz a tevékenység, mert az oroszok tetteit kívánja vizsgálgatni.
De csak rajta, legalább kereshet még pár ingyenélő sokat és feleslegesen.
SZJ
2023-03-05 at 11:30
A háborús bűnök kivizsgálását már tegnap Brüsszelben és az óceánon túl kell elkezdeni.
Kb. 150 éve kavarják a sz..rt.
Alcapi
2023-03-05 at 11:25
Mivel eddig még csak Oroszország mutatott be hiteles bizonyítékokat az ukránok által elkövetett háborús bűnökről, amit az ENSZ is elismert. Kíváncsi leszek, hogy ez az új maffiabanda “pártatlan” “objektív” vizsgálódásának keretében vizsgálja-e az ukránok által elkövetett bűnöket? Vagy csak a már eleve bűnösnek kikiáltott orosz cselekményeket fogják vizsgálni? Esetleg a háború (különleges hadművelet) kitöréséhez vezető előzményeket is fogják vizsgálni? A vizsgálat eredménye szerintem nem kétséges, az ítélet már gyakorlatilag megvan, csak kell egy cirkuszi előadás, hogy hivatalosan is ki lehessen jelenteni.
sanya
2023-03-05 at 11:00
Hányinger
Nahát
2023-03-05 at 10:02
1. Már a nyáron megkezdheti munkáját a háborús bűncselekményeket kivizsgáló bizottság.
2. Brüsszel fegyvereket szállít/vagy tervezi/ Ukrajnának.
3. Az Európai Unió ebben a háborúban nem semleges fél.
4. Az Európai Bizottság elnöke, von der Leyen már most, úgy, hogy a vizsgálatok még el sem kezdődtek, közölte, hogy Oroszországot háborús bűnök miatt el kell ítélni, és meg kell büntetni.
5. Mi ez a színjáték már megint?
6. Hallhatnánk valamit von der Leyen asszony korrupciós ügyéről is?
János
2023-03-05 at 08:39
Patriot
2023-03-05 at 08:11
???
Tevékenységük rendkívül “hiteles” lesz. ?☺️???
Nevük rövidítésében összekeverték a betűket:
nem ICPA, hanem helyesen
CIAP = CIA Party ❗❗❗
Gondolom Moszkva és barátai is összeállítanak majd egy ilyen ellen vizsgálóbizottságot.
Rémusz.
2023-03-05 at 08:16
De jóóó!!!
Mégegy vízfej!! Hurráááá! Hinnye de boldog vagyok!!!
Akkor máris lehet kezdeni az eus mocsokságok, továbbá az usa mocsokságok, az ukrán ganéságok kivizsgálásával!!
Minő érdekes, hogy még össze sem áltak, de máris az oroszok bűneit akarják vizsgálni!!!
Az annyát!! Nem a saját térfelükön kellene elösször rendetrakni???!!
Nem a korrukciót kellene felszámolni, majd utánna az usát górcső alá venni!!!
Ja, az ursulát ki ne felejtsék ám!!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-05 at 08:15
Ez is csak arra jó, hogy néhány ingyenélőnek jól fizető állásokat biztosítsanak, semmi munka fejében!
Patriot
2023-03-05 at 08:11
Nagy lesz azon a bíróságon a forgalom!Már vihetik is a komplett USA kormányt (népírtás,nemzetközi terrorizmus) a komplett EU vezetést(népírtás,nemzetközi terrorizmus) , a komplett ukrán kormányt(népírtás ,nemzetközi terrorizmus) a komplett német,angol,lengyel,benelux,balti kormányokat( népirtás,nemzetközi terrorizmus), Valamint a komplett EU tagállamok vezetőit, Magyarország kivételével, (népírtásban és haborús bűnökben bűnpártolás).
Mirti
2023-03-05 at 08:03
ez a liberális majom fog bármit is kivizsgálni…na hiszen???….Ki hatalmazta fel rá???….Kezdheti az EP.-vel és az EB.-vel gyakorlás képen!!!
oshon
2023-03-05 at 07:55
A tolvaj … tolvajt !
Kabóca
2023-03-05 at 07:20
Amerika, valamint (Z)elenszki hamis zászlós mészárlásaival kellene kezdeni a vizsgálódást.
Türje fia Dénes
2023-03-05 at 06:57
A farkas farkast kiállt. Gyomorforgató nyugati szemforgatók.