Pesti Srácok

Már a tömegközlekedést is leállítaná a fővárosi mutyikommandó

null

Miközben a Városháza-gate újabb és újabb hullámokat vet a magyar belpolitika állóvizében, úgy tűnik, hogy a Karácsony-csapat is mozgásba lendült. Lehetséges, hogy az ellenzék aktuális kampánypróbálkozásának középpontjába a fővárosi tömegközlekedés kerül majd. A fővárosi vezetés ennek kapcsán már azt is felvetette, hogy akár a tömegközlekedés leállításával tiltakoznának a kormány politikája ellen - derül ki az index.hu cikkéből.

Kiss Ambrus, Karácsony Gergely szintén gyanúba keveredett helyettese úgy nyilatkozott:

Nagyvonalúan engedjük el a kérdésfelvetést, hogy a budapesti ingatlanmutyik alapján vajon miért hiányozhat a pénz a fővárosi tömegközlekedésből. A Városháza narratívája szerint a problémát a kormány okozza azzal, hogy az éves működési költség mintegy 7 százalékát kitevő költségvetési támogatást még nem utalta át a főváros számára (erre a kabinetnek december 31-ig lenne ideje...). Vagyis a baloldali botrányoktól bűzlő Főpolgármesteri Hivatal ezúttal is egy harmatgyenge történetből szeretne kampánytémát kovácsolni, így lepleznék a jutalékrendszeres mutyik és a dilettáns városvezetés következményeit. A zsarolás tárgya pedig ezúttal nem más, mint a főváros megbénítása. Régi szép SZDSZ-es emlékek, ugye?

Forrás: index.hu; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.