Ismét rendszerváltás kell Magyarországon – ezzel a mondattal sokkolta csütörtök reggeli Facebook-hallgatóságát Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő. A szocialista politikus a talán nem szándékosan ironikus Rendszerváltás című programból mutatott be részleteket, lényegében mindent is megígérve nemcsak a rendvédelmiseknek, hanem a rendvédelmisek helyett.
Még az időzítés sem teljesen érthető, hogy kevéssel egy évvel a választások után, egy ködös-borongós decemberi reggelen miért is mutatja be az MSZP a programját. Miért pont most, de legfőképpen minek? Talán a szocialisták valamiféle előrehozott választásban reménykednének, hogy legyen egy kész program bármilyen eshetőségre? Vagy a Demokratikus Koalíció és annak árnyékkormány-akármije annyira aktívan és látványosan nem csinál semmit, és olyan hihetetlen vehemenciával nem gyakorol semmilyen hatást az ország működésére és a közbeszédre, hogy azt az MSZP-ben is megirigyelték? És akkor gyorsan csináltak egy programot, ha már Dobrev Klára is minden héten a sajátját mutogatja.
Amiből viszont jól látszik, hogy az MSZP népszerűsége igencsak megcsappant, és még az őket tönkretevő Gyurcsányék is a kanyarban előzik a szocialistákat, hogy programíróból is csak valami low budget-et tudtak kikukázni, különben sosem adták volna a totális zsákutcát jelentő Rendszerváltás címet a munkaanyagnak. Hiszen bárki, de tényleg bárki akarhat ma rendszert váltani a magyar politikai pártok közül, csak az MSZP nem (meg persze az éppen abból milliárdossá változó Gyurcsány és pártja). A szocialisták ugyanis egyszer már váltottak rendszert, és az akkor annyira nem sikerült, hogy mindenki másnak rossz lett, csak a szocialistáknak nem. És a tragikomédia végén ráadásnak olyan bohócdoktorokat neveztek ki országos csődbiztosnak, mint Bokros Lajos. Ő áll minden szocialista rendszerváltás végén…
Innentől mondhatnánk, hogy ugyan kit érdekel az MSZP újabb rendszerváltása, de ha már Harangozó miatt az ember eltékozolt öt percet az életéből, legalább megmenthet attól másokat. Harangozó amúgy vicces, mert pont azokat a mondatokat használja bevezetőnek, amelyeket bármelyik magyargyűlölő brüsszeli politikus elmondhatna, vagy már el is mondott az EP-ben, így nem igazán tudni, hogy most a magyar baloldal írja a beszédeket a brüsszelieknek, vagy fordítva, lefordítva. Vagy egyszer valaki valahol megírta a hazánkat bíráló semmitmondó közhelyek gyűjteményét, és azóta is oda-vissza küldözgetik Budapest és Brüsszel között. Na, hát Harangozó is ezzel indít,
változásra, a szabadság, a jogbiztonság és a demokrácia újbóli megteremtésére van szükség Magyarországon.
Eddig amúgy sablonosan magabiztos, de a következő mondatnál rögtön felnyerít az ember:
ezért alkotta meg az MSZP a rendszerváltás című programját, amely nem csupán szakpolitikai javaslatok gyűjteménye, de alternatív javaslatot nyújt a jelenlegi kormány tevékenységével szemben is.
Rendszerváltás szocialista módra és szocialista szakemberek – ezt a két dolgot a magyar társadalom már megtanulta gondosan elkerülni. De ne vegyük el Harangozó Tamástól a szót, aki szerint ahhoz, hogy jó legyen Magyarországon élni, a közbiztonságon is javítani kell, ehhez pedig képzett, megfizetett, megbecsült rendőrökre van szükség. Ezzel egyet is lehet érteni. Harangozó szerint ugyanakkor komoly bérfeszültség alakult ki amiatt, hogy az igazgatási szolgálati jogviszonyban dolgozók kimaradtak a bérfejlesztésből, és a fegyverpénzből sem kaptak. A bérfeszültség miatt persze azért nem kellene egy újabb rendszerváltás. De Harangozó továbbmegy, szerinte olyan új életpályamodell kell, amely egyszeri juttatások helyett követi az átlagbérek növelését, emellett kimondatlanul visszahoznák a rendvédelmisek korai nyugdíjazását is. Itt már felbátorodik Harangozó, és azt hangsúlyozza, hogy visszaállítják a szakszervezetek megnyirbált jogait, majd
egy új szervezeti és szolgálati rend keretei között a létszám az erő és a feladatok radikális újraelosztásával megerősítjük a végrehajtó állományt. Ennek keretében visszaállítjuk a klasszikus körzeti megbízotti szolgálatok működését, ismét saját rendőrei lesznek a magyar falvaknak és kisvárosoknak is. A rendőrség az adott területet ismerő és azért felelősséggel tartozó állománnyal az ország minden pontján jelen lesz, hogy szükség esetén gyors és hatékony segítséget tudjon nyújtani az erre rászoruló polgároknak.
Csakhogy itt már Harangozó a rendőrök helyett ígér, a felvázolt többletmunkát fenntartó rendszert ugyanis éppen az MSZP számolta fel országosan. Abban az időben, amikor többet költött az ország tömegoszlató eszközök beszerzésére, mint a hadseregre. Utóbbi már csak azért is érdekes, mert Harangozó az érintett határszakaszokon a határvédelmet helyben telepített határrendészeti állománnyal oldaná meg. Ha feltesszük, hogy az MSZP eszerint elismeri, hogy korábbi állításaikkal ellentétben mégsem álprobléma, ami a határon történik, és szükség van erős határvédelemre, a szocialisták akkor sem megbízhatóak ezen a területen, hiszen regnálásuk alatt biztonsági magáncégek őrizték a laktanyákat és benne a katonákat. Harangozó szétverné a katasztrófavédelmet is, cserébe visszaadná a tűzoltók hagyományos megnevezését. Megvalósítaná továbbá a büntetés-végrehajtás reformját, többek közt új, modern büntetésvégrehajtási intézmények létrehozásával, amelyekkel munkahelyeket is teremtenének. A fogvatartottakat pedig hasznos munkavégzésre sarkallnák.
Itt sajnos vége szakad az MSZP-s programismetetőnek, amelynek vitathatatlanul pozitív elemei is vannak, és úgy elhallgatnánk még, milyen is lenne a szép új világ az MSZP rendszerváltása után, és mennyi ígéret, boldogság és csillámpóni lehet még abba a munkaanyagba rejtve. Csakhogy erre az elvtársaknak megvolt egyszer minden esélye. Minden eszköz a kezükben volt, mégis valahogy minden elkXródott az országban, miközben a szocialisták és holdudvaruk megvagyonosodott. Szóval tényleg csak két alapvető problémánk van a munkaanyaggal. Az, hogy Rendszerváltás a címe, és hogy ezt az MSZP ajánlja.
Forrás: facebook.com; fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS