Pesti Srácok

Már mindegyik nyugat-balkáni országban kijárási tilalom van a koronavírus miatt

Már mindegyik nyugat-balkáni országban kijárási tilalom van a koronavírus miatt

A többi nyugat-balkáni ország után Montenegró is kijárási tilalmat vezetett be keddtől, hétköznapokon este hét és hajnali öt óra között, hétvégenként pedig délután három és reggel öt óra között lesz tilos az utcán tartózkodni Montenegróban. A hatszázhúszezres Adria-parti államban keddre kilencvenegyről százötre emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma. A kormány korábban lezárta a szárazföldi, légi és tengeri határokat, megtiltotta a tömeges rendezvényeket és bezáratta az iskolákat az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében.

Koszovóban keddre kilencvennégyről százhatra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A múlt szerdán megbukott pristinai kormány már semmilyen elővigyázatossági intézkedést nem tud foganatosítani, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, mikor lehet új kormánya a nyugat-balkáni államnak. Sajtóinformációk szerint az államfő már megkezdte az egyeztetést a pártokkal.

Bosznia-Hercegovinában már kilenc halottja van a betegségnek, és egy nap alatt 323-ról 368-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Észak-Macedóniában hétfőn 259, kedden már 285 igazolt fertőzött volt, a halottak száma hét. Szerbiában egy nap alatt 741-ről 785-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és már tizenhatan haltak bele a betegség szövődményeibe. A kormány gazdaságmentő intézkedéseket fontolgat, elővigyázatossági intézkedésként pedig várhatóan napokon belül huszonnégy órás kijárási tilalmat vezetnek be.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA-PAP/Wojciech Olkusnik

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.