Pesti Srácok

Már nem kell sokat várni arra, hogy csak elektromos autót vásárolhassunk az EU-ban

Már nem kell sokat várni arra, hogy csak elektromos autót vásárolhassunk az EU-ban

A Fit for 55 nevű klímavédelmi csomagról is szavaztak a képviselők tegnap az Európai Parlament plenáris ülésén, amelynek célja, hogy csökkentsék az EU-n belül a károsanyag-kibocsátást, mégpedig ötvenöt százalékkal 2030-ig, ezzel a köztes célkitűzéssel haladva a klímasemlegesség felé. A képviselők ezzel elfogadták azt a javaslatot, hogy 2035-től már csak elektromos meghajtású autókat lehessen vásárolni az unión belül.

A plenáris ülésen szerdán a képviselők 339 igen szavazattal, 249 nem ellenében és huszonnégy tartózkodás mellett elfogadták az új személygépkocsik és kisteherautók szén-dioxid-kibocsátási normáinak felülvizsgálatára vonatkozó szabályjavaslatot. A 2030-ra kitűzött köztes kibocsátáscsökkentési célértékek a személygépkocsik esetében ötvenöt százalékban, a kisteherautók esetében pedig ötven százalékban lennének meghatározva. A javaslat előterjesztője, Jan Huitema, a holland Szabad Demokrata Néppárt képviselője azt mondta:

Forrás: Index; Fotó: MTVA/Bizományosi/Nagy Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."