Pesti Srácok

Már ózonnal is fertőtleníti járatait a Volánbusz

Már ózonnal is fertőtleníti járatait a Volánbusz

Ózonnal is ferőtleniti járműveit a Volánbusz, a társaság első lépésben 600 autóbusz belső légterére rendelte meg a szolgáltatást - közölte a Volánbusz Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint, szerda virradóra a fóti telephelyen elkészült az első három csuklós jármű próbafertőtlenítése. A folyamat buszonként 2-2,5 órát vesz igénybe, így naponta 6-8 járművet tudnak kezelni. Egyelőre 7 járműfenntartó üzemben és 2 autóbusz-tároló telephelyen indul az ózonos fertőtlenítés, de a tapasztalatok függvényében a társaság fokozatosan kiterjeszti majd az eljárást.

Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, minden ismert mikroorganizmust megsemmisít, és a hagyományos vegyszerekkel ellentétben nem tudnak ellene immunitást felépíteni a baktériumok, vírusok és gombák - ismertetik. Hozzátették, hogy a Volánbusznál folytatódik a fertőzés elleni védekezés az eddigi szinteken is: a buszokat és az állomásokat minden éjjel és napközben is takarítják, fertőtlenítik. A társaság közleményében felhívta a figyelmet az egyéni felelősségre is, egyben azt kérve, hogy a járvány ideje alatt csak az vegye igénybe a közösségi közlekedést, akinek halaszthatatlan okból muszáj közlekednie.

A koronavírus-járványra és a fennálló veszélyhelyzetre tekintettel, a Volánbusz a https://www.volanbusz.hu/hu/koronavirus/ oldalon folyamatosan tájékoztatja utasait az autóbuszjáratok menetrendjét, a jegy- és bérletváltás szabályait érintő esetleges változásokról - közölte a cég.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.