Izgalmas interjút adott ügyfeléről, azaz a csengeri milliárdos örökös asszonyról Helmeczy László védőügyvéd, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje az Átlátszó.hu-nak. Többször is átolvasva a kérdésekre adott válaszait, azt gondolhatnánk, hogy a Maláj Marcsi szindróma ragadós. Helmeczynek is sikerült gyakorlatilag blődségeket hadoválnia, a lényeget pedig jó nagy ívben kikerülnie. Miközben azért azt is belengette, hogy baleset is érheti a mesébe illő ügy miatt, aminek hiteles dokumentumait, egyedüli bizonyítékait ő őrzi… Ha Helmeczy nevét és a bizonyíték szót halljuk, déja vu érzésünk van. A DK-s ügyvéd ugyanis már volt érintett bizonyítékhamisítási ügyben.
Amit ma a csengeri „vagyon” ügyében biztosan tudhatunk az az, hogy csalás gyanújával nyomoz a rendőrség. Szabó Gáborné Marikát, aki örökségre hivatkozva számos embertől kért kölcsön milliókat, egyelőre nem gyanúsították meg, de még kihallgatni sem tudták, ugyanis mire beidézték volna, lelépett az országból. A rendőrség várja a károsultak jelentkezését, akik nem valószínű, hogy valaha visszakapják a pénzüket, ugyanis örökség nincs, nem is lehet. Matkó Lajos, a nő édesapja 2014 decemberében halt meg, miközben Marika már 2009-ben mindenkit az örökségével kábított. Később arra hivatkozott, hogy más az apja, egy bizonyos svájci férfi, Joseph Wenner, de ő az e-mail váltások alapján csak 2016-ban jelent meg a Szabó család életében és akkor még élt, tehát 2009-ben ő sem lehetett halott.
Helmeczy minderről nem beszél. Viszont kijelenti, hogy az ügyfele a választások előtt biztosan nem fog hazajönni. Hogy hol van? Rejtély. Jogi képviselője egyszer azt mondja, gyógykezelteti magát (na nem úgy…), merthogy tüdőbeteg. Majd arról beszél, hogy éppen a bizonyítékokat szerzi be az örökségéről. A politikus ügyvéd szerint nincs is itt bűncselekmény, Szabóné pedig nem kéregetett össze százmilliókat, csak a szűk környezetétől kért kölcsön, és tőlük sem horror összegeket. Ismert, Kósa Lajos feljelentette a hazugságokkal házaló Marikát.
Jó volna tudni, ügyvéd úrnak hol van a horror összeg küszöbe, merthogy olyan sértettről is tudunk, akinek több százmillió forinttal tartozik a nő, de van vállalkozó akinek több tízmillióval. A vagyon tekintetében az Átlátszó interjúja után csak még jobban összezavarodhatunk. Eddig három különböző pénzintézetben elhelyezett összegről volt szó, Németországban, Franciaországban és Svájcban. Helmeczy László most valamiféle „vagyonértékű részvényekről” hadovál… Ezt a kifejezést már hallottuk, méghozzá szó szerint ezekkel szavakkal a „rokontól”, miután szembesítettük a halotti anyakönyvi kivonattal, levelek keltezésével és kénytelen volt felfüggeszteni az örökségről szóló mesét. Szóval már megint a titkos svájci fegyvergyárnál tartunk, aminek a részvényeihez azért nem juthat hozzá a magyar asszony, mert azokat visszatartja a német titkosszolgálat… (Ne nevessenek, ezt a család képviselője mondta el, méghozzá nem is egyszer, személyes találkozásunk alkalmával). Azért ez már egy kicsit az Átlátszó újságírójának is gyanús lehetett, mert visszakérdezett, hogy tessék már mondani, mivel foglalkozott a kedves papa, hogy ilyen hatalmas vagyonra tett szert. Helmeczy szerint beszélnek ezt is, azt is, vagy híres zenész volt, vagy zseniális üzletember egy menő külföldi cégben. De szerinte ez nem is fontos, neki a munkája elvégzéséhez ilyen információkra nincsen szüksége…
Lassan Simicska médiamunkásai is kénytelenek elismerni, lyukra futottak
Az Index összefoglalót írt, amelyben Marika összes eddigi meséjét sorra veszi és elismeri, hogy az ezekről megjelent sajtóhírek vaktöltények voltak csupán. A Magyar Nemzet is újabb cikket közölt, amiben fellebbentik a fátylat a harmadik sztoriról, a vagyon harmadik lehetséges forrásáról, a svájci fegyvergyárról, ami már elsőre is képtelenségnek tűnt. Meg is keresték a szóban forgó céget, amelyik nem mellesleg az egyik legnagyobb svájci vállalat. Az Altenrhein Aviation természetesen cáfolta, hogy bérmiféle közük lenne egy magyar nőhöz, bizonyos Szabó Gábornéhoz, nem hogy ő lenne részvényeiknek többségi tulajdonosa.
Ki az a Helmeczy László?
A kellőn nagy horderejű ügyek védőügyvédje igazi politikai szédelgő. Még a 90-es években a Fideszben kezdte a közéleti tevékenységet, majd onnan átnyargalt a Kupa Mihály által szervezett Centrum Pártba. A Centrumból a Juhász-féle Együttbe vezetett az útja, majd a Demokratikus Koalícióba ejtőernyőzött. Ha visszaemlékszünk az akkor még szebb napokat látott Hír TV Célpont című műsorának besározási kísérletére, Helmeczynek abban is komoly szerepe volt. A Hír TV hangfelvételeket is leközölt, amelyek szerint Veres János akkori pénzügyminiszter kampányfőnökének megbízásából ügyvédje, Helmeczy László másfél millió forintot ígért egy magát drogdílernek mondó embernek, ha sikerül 40 gramm kokainnal lebuktatni a tévé két munkatársát. A hangfelvételen Helmeczy egy büntetett előéletű férfival beszélgetett, akit Tóth Viktor ajánlott a figyelmébe. Eszerint Helmeczy pénzt ígért az akcióért, és vállalta, hogy értesíti a rendőrséget, ha a drogot már betették a riporterek autójába. Helmeczy a felvétel valódiságát elismerte, de cáfolta, hogy felbujtó lenne az ügyben. Közben a két riporter drogtesztnek vetette alá magát, amelynek eredménye negatív lett. Helmeczy László ezt követően elismerte, hogy megvezették, és a riporterek nem kábítószereznek. Az ügy miatt még a Magyar Ügyvédi Kamara is eljárást kezdeményezett az ügyben. A Demokrata 2008-ban közölt riportjában visszaidézte Helmeczy korábban adott interjúit, és ez alapján rajzolt portrét egy emberről, aki nyíregyházi géplakatosból ügyvédjelölt, majd néhány év alatt „a legtöbb adót fizető sztárügyvéd” lett. A kilencvenes évekig meghatározója volt a Fidesznek, majd egyre erősödtek fideszes körökben azok a hangok, amelyek szerint Helmeczynek viselt dolgai vannak, egyfajta „keresztapa” szerepet játszik Szabolcsban. 1999. december 20-án a Fidesz Országos Választmánya zárt ülésen kizárta a pártból. Később ugyan visszavették, de akkor már maga nyújtotta be a kilépését és új párt után nézett. Ez a Helmeczy László az, aki immár Gyurcsány pártkatonája, és most a csengeri nő ügyvédje. Aztán a nő eltűnik mint szürke szamár a ködben, még mielőtt meggyanúsítanák. Helmeczy meg azt mondja, nincs itt kérem semmi látnivaló, még az sem fontos, hogy ki volt a papa, aki akkora vagyont hagyott hátra szegény sorban élő, alkalmi munkákból élő lányának, amekkorát még nem láttak Magyarországon, miközben ő maga egy debreceni paneltömb hetedik emeleti szoba-konyhás kis garzonjában éldegélt.
A vezető képen Helmeczy László látható egy ATV-s interjú közben.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS