Pesti Srácok

Máris a Liga a legnépszerűbb olasz párt

Máris a Liga a legnépszerűbb olasz párt

Pár hét kormányzás után már a Liga a legnépszerűbb párt Olaszországban – írja a legfrissebb közvéleménykutatásra hivatkozva a 888.hu. Az új olasz kormány első néhány hete sem volt eseménytelen, Matteo Salvani belügyminiszter erőteljes fellépését az ellenőrizetlen migrációval szemben láthatóan meghálálták a választók, így a jobboldali Liga megelőzte koalíciós partnerét is.

A portál arról ír, az új bevándorlásellenes olasz kormánykoalíció eddig kisebbnek számító jobboldali Liga átvette a vezetést a legújabb közvéleménykutatások szerint. A 888.hu felidézi, az új kormánynak már az első néhány hete sem volt eseménytelen, ezalatt Matteo Salvini belügyminiszter és pártelnök alaposan felkavarta az európai politika állóvizét, bebizonyítva, hogy megvédhetők a tengeri határszakaszok is. Miközben az olasz bevándorláspolitika gyakorlatilag 180 fokos fordulatot vett, a választók is meghálálták Salvini erőteljs fellépését. Az olasz jobboldal legnagyobb erejének számító Liga (Lega) ennek köszönhetően vehette át a vezetést a közvélemény-kutatásokban a koalíciós társ Öt Csillag Mozgalomtól.

Az SWG közvélemény-kutatás szerint a Liga jelenleg 29,2, az Öt Csillag Mozgalom pedig 29 százalékon áll. Őket a korábbi baloldali kormánypárt, a Demokrata Párt követi 18,8 százalékkal.

Forrás: 888.hu; fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.