Nagyszerű magyar sikerrel, és bronzéremmel indult a pekingi téli olimpia! Az első versenynapon megrendezett rövid pályás gyorskorcsolya vegyes váltóban A-döntőbe jutott a magyar váltó, így éremért korcsolyázhattak a mieink, és a Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összetételű magyar kvartett végül meg is szerezte a bronzérmet!
Az első, selejtező futamban Kónya Zsófiával és Jászapáti Petrával, illetve Krueger John-Henryvel és Liu Shaolin Sándorral állt ki a magyar váltó. A lányok a harmadik helyen adták át a stafétát, és a fiúk fel tudták hozni a csapatot. A futam végén Liu Shaolin Sándor csodálatos előzése futamgyőzelmet ért az orosz váltó előtt.
Az elődöntőben változtatott a szakvezetés a magyar váltó összetételén, Krueger John-Henry helyett Liu Shaoang került a csapatba. A házigazda kínaiak, valamint az amerikaiak és ismét az oroszok társaságában futhattunk a döntőért. A magyar váltó szenzációsan futott, megnyerte az elődöntőjét és ezzel bejutott a döntőbe!
A fináléra nem változott a magyar váltó összetétele, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang lépett jégre az éremért. A rajt után a harmadik-negyedik helyen szaladt a magyar váltó, amely a fiúk révén egyértelműen dobogós helyre jött fel. Kónya Zsófia ütközött a kanadai lánnyal, ami után elesett, és így az így összeszedett lemaradás miatt a váltónk végül csak a negyedik helyre futott be. A futam utáni videózás azonban megállapította, hogy a kanadai lány volt a felelős a bukásért, így Kanadát kizárták.
Ezzel a magyar olimpiai csapat máris megszerezte első érmét Pekingben, amely ráadásul sporttörténelmi érem is, hiszen rövid pályás gyorskorcsolyázásban még sosem született magyar női érem. Eddig! Most, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia révén megvan! Gratulálunk honfitársainknak!
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
Poppy
2022-02-05 at 20:38
Köszönjük! Gratulálok! ???
Drazsen
2022-02-05 at 18:03
Gratulálok az éremhez. TS-nek igaza van, 2018 előtt utoljára 1980-ban nyertünk érmet ( ezüstöt) Lake Placidben még a Regőczy-Sallai jégtáncos pár
Tuti
2022-02-05 at 17:06
GRATULALOK!
Etel
2022-02-05 at 16:49
Éljen! Éljenek nagyon soká, akik összehozták nekünk ezt a bronzot! Versenyzők, edzők, szurkolók! Szép volt lányok, szép volt fiúk!
1 Enaki
2022-02-05 at 16:27
Gratulálok! A kis orszàgunk minden rèsztvevőjènek. Hajrà fiùk,hajra lányok.Szerencse pàrtfogoltjai legyetek.
György Balogh
2022-02-05 at 15:27
Bulivan első nap máris egy bronz GRATULÁLOK LE A KALAPPAL. ??????
Naprózsa
2022-02-05 at 15:18
Remek! Jól kezdődik az olimpia, csak így tovább, lányok, fiúk!
De jó, hogy nálunk még szabad, lehet azt mondani, hogy lányok és fiúk, és lányok helyett nem kell transzhülyét nézegetni a vegyesváltókban…
Amúgy szép szándékos feltartást művészelt a kanadai, majdnem bejött neki, de most a bírók résen voltak és igazságosan kizárták őket.
TS
2022-02-05 at 15:11
Nagy öröm azért, hogy egy téli olimpián azon bosszankodhatunk, mert nem nyertünk aranyat 😎
Torinóban 2006-ban 26 év után volt versenyzőnk az első hatban téli olimpián, 2018-ban már aranyérmet hoztak a korisok, most meg már az első napon van egy érem, és még 3-4 szám, ahol akár nyerhetünk is.
béka
2022-02-05 at 14:57
De jó! Gratulálok!