Pesti Srácok

Mark Rutte beismerte, hogy Orbánnak igaza volt

Mark Rutte beismerte, hogy Orbánnak igaza volt

Győzelem után gyorsan változnak az uniós vezetők álláspontjai. Mark Rutte nem is olyan régen még támadta Magyarországot, mert a kormányunk nem volt hajlandó elfogadni a katasztrofális következményekkel fenyegető vezetékes olajszállításra vonatkozó embargót, mostanra azonban belátta, hogy nekünk volt igazunk.

Azt gondolom, hogy a teljes kép megértéséhez el kell ismernünk, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország nehéz helyzetben vannak, mert orosz olajat használnak, a finomítóik pedig csak ezzel a bizonyos nyersolajjal működnek” – nyilatkozta a Politicónak Mark Rutte holland miniszterelnök a hétfő-keddi EU-csúcs első napjának végén.

– idézte a holland kormányfőt a Mandiner, hozzátéve, hogy Rutte néhány nappal ezelőtt a CNBC amerikai tévécsatornának adott interjújában még úgy fogalmazott: bár Magyarország ellenáll a hatodik EU-s szankciócsomagnak, a végén el fogja azt fogadni. Mark Rutte a most elfogadott megállapodásról úgy vélekedett, nem igaz, hogy az olajvásárlás lehetőségének további biztosítása Orbán Viktor nagy győzelme lenne. Jelezte ugyanakkor, hogy nem csak Magyarország fejezte ki aggodalmát az olajembargó saját gazdaságára gyakorolt hatása miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/ANP/Bart Maat

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.