A nemrégiben megjelent „Németország útja az olcsó munkaerőtől a kulturális önfeladásig” című cikkünkben mutattuk be részleteiben azt, hogyan hullott le a jóemberkedés álcája az uniós bevándoroltatást erőltető államokról, különösen Németországról, amely bizony korántsem a 2015-ös menekültválság idején kezdett neki a munkaerőtoborzásnak, ráadásul az európaitól idegen kultúrájú országokból is előszeretettel válogatta le a fiatal, életerős és olcsó munkaerőt. Mint kiemeltük, Németország – amely kezdetben még kimondottan nem bevándorlóországként tekintett magára és bevándorlókként a vendégmunkásokra – az idő előrehaladtával tulajdonképpen kulturális önfeladásával fizetett az olcsó munkaerőért. Nem szabad azonban elmennünk amellett a tragikus bevándoroltatás-politikai kitérő mellett, amely épp nem a német, ezáltal az egész európai kultúra felhígulását, gyökérvesztését eredményezte, hanem súlyos mértékben beleavatkozott egyes európai országok nemzetiségi összetételébe. Ez történt ugyanis az erdélyi szászokkal, akik mára szinte teljesen eltűntek Romániából.
Ahogy korábban megírtuk, a Marshall-segélynek és a technológiai színvonalnak köszönhetően a II. világháború után ismét szárnyalásnak indult német gazdaság legnagyobb problémája a munkaerőhiány volt. Ennek orvoslása érdekében Németország előbb európai országokkal – például Spanyolországgal és Olaszországgal –, 1961-től kezdődően azonban már azon kívüliekkel (Törökország, Marokkó, Tunézia) is munkaerőpiaci szerződéseket kötött. A nagy toborzás végül 1973-ban, a bevándorlási stop kihirdetésével ért véget, az NSZK ugyanis a német magyarázat szerint ekkor döbbent rá, hogy a vendégmunkások egyre nagyobb arányban telepednek le, az NSZK pedig ekkor még mint „nem bevándorlóország” azonosította magát. Feltehetően azonban nemcsak a letelepedés kérdése jelenthetett problémát a németek esetében, hanem a kulturális különbségek és a képzettség is, amely jelentős mértékben megnehezítette a vendégmunkások munkaerőpiaci integrálását. Erre nyújthatott megoldást az a megállapodás, amely a bevándorlási stop ellenére 1978-ban megszületett az 1974 és 1982 között nyugatnémet kancellárságot betöltő Helmut Schmidt és a Kárpátok géniusza, Nicolae Ceaușescu generalisszimusz között. A bevándoroltatás-politikában ekkor állt be az a változás, hogy Németország pénzt fizetett a Romániából kivásárolt németajkú kisebbségért.
Románia legfontosabb exportcikke
De kezdjük az elején. Románia területén még a II. világháborút követően is jelentős számú német, szászok és svábok éltek. A többségében evangélikus szászok ősei mintegy 800 évvel ezelőtt a mai Luxemburg és Belgium területéről érkeztek Erdélybe, míg a katolikus svábokat a XVIII. században telepítette a Bánságba Mária Terézia. Az erdélyi németség önmaga fejére vont átka volt, hogy a II. világháború idején – kilépve a népeket egyesítő transzszilván eszmekörből – egy vélelmezett nagy germán birodalom keleti tömbjeként azonosították magukat, ezért is állapodhatott meg Ion Antonescu román diktátor Hitlerrel, hogy a romániai németeket a Wehrmacht sorozza be (ekkor összlétszámuk 800 ezerre volt tehető). Már a háború lezárultát követően sokan nem tértek vissza, a Romániában maradottakra ráadásul a kollektív bűnösség bélyegét égették, sokukat Szibériába deportálták vagy széttelepítették, kényszerlakhelyre űzték. Ennek köszönhetően már az 1950-es évekre megfeleződött a romániai németek száma, és ezt követte a Ceaușescu-féle emberkereskedelem. A Süddeutsche Zeitung egyik korabeli, a romániai németek kivásárlásáról szóló cikke részleteiben mutatta be, milyen szinten is tekintett Ceaușescu exportáruként a szászokra. A román titkosszolgálat egyik Nyugatra szökött volt vezetőjétől, Ion Pacepától tudható például, hogy Nicolae Ceaușescu kedvenc szavajárása szerint
a legfontosabb kiviteli cikkünk az olaj, a zsidók és a németek.
Márkára, vadászfegyverekre, messzelátókra cserélték a szászokat
Izrael és az Egyesült Államok elsősorban az ’50-es és a ’60-as években hatalmas fejpénzeket fizetve vásárolta, menekítette ki Románia megmaradt zsidó lakosságát, ezzel hozzájárulva a szocialista ország talpon maradásához, bár ezzel viszonylag keveset foglalkozott az európai közvélemény. A német közszolgálati rádió 2013-as összefoglalójából ugyanakkor tudható, hogy a németek kivásárlásával egy bizonyos Günther Hüsch foglalkozott, aki személyesen alkudozott a Securitatéval, azaz a román titkosszolgálattal, és mintegy 210 ezer erdélyi német kitelepítési engedélyét intézte el. Hüschtől tudható, hogy az NSZK eleinte differenciáltan fizetett a németekért. A magasan képzett, munkaerőpiaci szempontból ideálisabb személyekért 11 ezer márkát, míg az inkább a német demográfiai és kivándolási problémákat enyhítő háziasszonyokért, kiskorúakért, képesítés nélküliekért 5500-at. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát fizetett a német állam, ehhez azonban még hozzájárultak a Ceaușescunak küldött különféle ajándékok is. Mint Hüsch felidézi,
vadászfegyvereket, töltényeket és messzelátókat küldtünk neki, de információt nem adtunk el a románoknak. A Securitatéval való együttműködés erre nem terjedt ki.
Az ügyvéd hozzátette: a hivatalos összegek mellett sokszor a Securitate embereinek és más közvetítőknek is kenőpénzt kellett fizetni, ráadásul maguknak a kivándorlásra váró németeknek is meg kellett vesztegetniük a hatóság embereit, ha fel akartak kerülni a listára. Eginald Schlattner író, a Szeben megyei Veresmart (Roșia, Rothmart) evangélikus lelkésze szerint a németek egyfajta valutatartalékot jelentettek Ceaușescu számára. Összességében az NSZK 1968 és 1989 között több mint egymilliárd márkát (egyes feltevések szerint másfél milliárdot) fizetett Romániának azért, hogy jóváhagyja az erdélyi szászok és a bánsági svábok kitelepedését; ennyibe került tehát, hogy Németország munkaerőpiaci és részben demográfiai céljai elérése érdekében alapvetően változtatta meg Románia kisebbségi összetételét, felszámolva a németség sok száz éves erdélyi gyökereit, és hozzájáruljon egy nemzetiségileg homogénebb Románia kialakulásához.
Burkolt nacionalizmus kommunizmusba bújtatva
Nem szabad természetesen elmennünk amellett a tény mellett sem, hogy Románia maga is ösztönözte a németek kivándorlását, és nemcsak a kollektív bűnösség elvének érvényesítésén keresztül. Maga Ceaușescu hirdeti meg ugyanis 1977-ben azt a belső programot, amely célzottan írta elő a romániai kisebbségek szétzilálását, természetesen a kommunista ideológia magyarázataiba burkolva. A hivatalos román magyarázat szerint Ceaușescu a dolgozók igazi egységét akarta megteremteni, ezért mintegy nyolcezer falut tett volna a földdel egyenlővé, hogy azok lakóit úgynevezett agráripari komplexumokba terelje. Bár ez a nagyszabású terv természetesen hivatalosan nem irányult közvetlenül a kisebbségek ellen, valójában a nemzetiségileg homogén Románia megteremtésére irányult, azaz egy nacionalista program volt. A kivándorlás természetesen Ceaușescu bukását követően sem állt le, csak ekkor már nem kellett értük Németországnak fizetnie. Míg a román diktátor kivégzésének idején még negyedmillió német élt Romániában, azt követően azonban másfél év alatt több mint 120 ezren telepedtek ki. A 2001-es népszámláláskor 60 ezren vallották magukat németnek Romániában, 2021-ben pedig már csak 23 ezren.
Unsere Heimat
Talán érdekes kitérőként ide idézhetünk egy 1997-es sajtóhírt, amely arról számolt be, hogy a romániai szászok és svábok érdekképviseleti szervezetét, a Német Demokratikus Fórumot is meglepetésként érte a fenti történet ismeretében a bejelentés, miszerint Románia visszavárja a korábbi években Németországba kitelepült szászokat és svábokat,
mert különben eltűnik az országból ez a kisebbség, amelynek hozzáértésére, tapasztalatára nagy szükség van.
A román állam akkori ígérete szerint a visszatelepülők megkaphatják korábbi vagyonukat, házaikat és földtulajdonukat. Tehát a szervezet által akkor számon tartott több mint félmillió, a kommunista kormányzat idején kitelepült Németországba kitelepült és közben feltőkésedett szász és sváb, miután egyszer már kivásárolták őket a saját hazájukból, a román állam nagyvonalúságának köszönhetően hazatelepedhetett, sőt, még a házaikat is visszakapták volna. Meglehetősen leleményes politika.
Forrás: az MTI sajtóarchívuma; Fotó: MTI (a kép illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS