erdélyi szászok
Márkára, vadászfegyverekre, messzelátókra cserélt életek – Így számolta fel a német bevándorláspolitika Erdély szászait
A nemrégiben megjelent „Németország útja az olcsó munkaerőtől a kulturális önfeladásig” című cikkünkben mutattuk be részleteiben azt, hogyan hullott le a jóemberkedés álcája az uniós bevándoroltatást erőltető államokról, különösen Németországról, amely bizony korántsem a 2015-ös menekültválság idején kezdett neki a munkaerőtoborzásnak, ráadásul az európaitól idegen kultúrájú országokból is előszeretettel válogatta le a fiatal, életerős és olcsó munkaerőt. Mint kiemeltük, Németország – amely kezdetben még kimondottan nem bevándorlóországként tekintett magára és bevándorlókként a vendégmunkásokra – az idő előrehaladtával tulajdonképpen kulturális önfeladásával fizetett az olcsó munkaerőért. Nem szabad azonban elmennünk amellett a tragikus bevándoroltatás-politikai kitérő mellett, amely épp nem a német, ezáltal az egész európai kultúra felhígulását, gyökérvesztését eredményezte, hanem súlyos mértékben beleavatkozott egyes európai országok nemzetiségi összetételébe. Ez történt ugyanis az erdélyi szászokkal, akik mára szinte teljesen eltűntek Romániából. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után