A nemzet Zajos Petije a völgy mélyén is lejtmenetbe tud kapcsolni, hiszen nem elég a rezsinövelési terv nyílt megvallása, a fideszes tömegek leostobázása és az önimádó pozőrség, képes lábon lőni magát teljesen mellékesen is, ahogy legutóbb többször is megtette. Az összeomlást okozó német energiapolitika eszetlen majmolása és egy “csipetnyi” kraftos hazugság a népszerűségi adatokról simán belefér egy miniszterelnök-jelölt repertoárjába, hiszen Zajos Peti a házi, balos Republikon Intézet “felmérése” szerint utcahosszal vezet Orbán Viktor előtt, amit örömmel hirdet is. A magát megváltóként aposztrofáló vásárhelyi gurutól megtudhattuk azt is, hogy csak ő képes felszabadítani az elnyomott hazát. A felszabadulás 1945-ben is egészen mást jelentett, mint amit a szovjet elvtársak a fülünkbe harsogtak, és mást jelent ma is, Márki-Zay és Gyurcsány szájából is. Zajos Peti közben elfelejti, hogy folyamatos hazugsággal, nárcisztikus, önimádó szólamokkal nehéz új korszakot nyitni, inkább a régi, 2010 előtti sötétséget lehet újból rászabadítani a magyar emberekre. Kell ez nekünk? Nem! Van ezt még hova fokozni? Persze, hogy van! Látják ezt a magyar emberek? Látniuk kell! Egy jobboldali keresztény ugyanis sosem harcolhat Gyurcsány Ferenc sikeréért.
Abban a híres vörös kondérban sosem állnak össze az ízek, bármivel próbálják fűszerezni. Így az sem jön be, amikor ráfogják a gyomnövényre, hogy kerti fűszer, ahogy Márki-Zayra azt, hogy jobboldali. Egyik sem igaz. A híres keresztény mondta már, hogy Jézus baloldali volt, Gyurcsány őszödi beszédére azt, hogy igazságbeszéd, és pár hét alatt több olyan kijelentés hagyta el az aranyszájú Márki-Zay fogainak kerítését, ami rendkívül kellemetlen az egész ellenzék számára. Természetesen jó kommunista módjára igyekeznek a hülyeséget elmeélnek, a kapkodást bátorságnak feltüntetni, de úgy tűnik, a magyar emberek ennek nem ülnek fel.
A nyolcadik parancsolat
Zajos Peti azt szeretné, ha minden magyar ember neki hinne, ám a nárcisztikus megmentő mélyen vallásos ember létére megfeledkezik a tízparancsolat nyolcadik pontjáról: NE HAZUDJ! Több alkalommal zavarodott már bele saját gondolataiba és került önellentmondásba, szemrebbenés nélkül mondta a szemünkbe, hogy a Békemeneten résztvevő százezrek azt sem tudták, hogy hol vannak. Sőt, azt is megtanította a mester, hogy az iszlamista migránsok rendkívül jó emberek és helyük van a magyar társadalomban. 2022 áprilisáig még több hónap van hátra, de ha ilyen ütemben ontja magából Márki-Zay a hazugságokat, akkor legalább egy teljes hétvégére ki kell bérelnie a legtürelmesebb gyóntatóatyát, hogy feloldozást nyerjen a sok kamu után. A szép szavak, a szavazatmaximalizálás sok trükkre csábítja a politikusokat, de ennél átlátszóbb ostobaságot régen hallottunk, mint hogy Zajos Peti jobboldali lenne. Érezhető a kapkodás, az utolsó szalmaszálba kapaszkodás, a tiszták koalíciója pedig egyre sárosabbnak tűnik, hiszen a másik patyolatpolitikus, Karácsony Gergely éppen nyakig ül a slamasztikában a Városháza eladása körül kirobbant balhé miatt. Egymás után kerülnek elő a hangfelvételek, amelyek ismét a nyolcadik parancsolat megszegését sejtetik, a tiszták koalíciója pedig szépen lassan maradék hitelét és elveszíti mocskosabbnál mocskosabb tetteivel, és ez még csak a felszín, a javát még nem is tudjuk. Ettől azonban még nagyon veszélyesek!
A 2010 előtti káosz a minta
A kommunista sosem adja fel, ha kiderül róla valami turpisság, másra fogja, akkor is, ha egyértelműen ő volt a tettes. A kis hazugságot nem bocsánatkérés követi, hanem még nagyobb hazugság, a spirál pedig úgy tűnik, a végtelenbe vezet. Megálljt csak a választók parancsolhatnak neki. Ilyen hazugságra épült Gyurcsány 2010 előtti uralma és hasonló nyalánkságokra számíthat most is hazánk; a mintát ismerjük, tudjuk, hogy mi várna Magyarországra, amelyet a mostani ellenzék uralna, a korona pedig Zajos Peti értelmet sugárzó homlokára kerülne. Igaz, neki vélhetően csak epizódszerepet szánnak a bölcs Gyurcsányék. A rezsicsökkentés eltörléséről már beszéltünk, ezt Márki-Zay nyíltan ki is mondta, azt pedig tudjuk, hogy a baloldal szereti rejtegetni a népnyúzó terveit, tehát van még ott, ahonnan ez jött. A migránskérdésben is igen egyértelmű a guru álláspontja, és úgy tűnik, ezt sem rejti véka alá, elvégre a beözönlő muzulmán migránsok gyermekei, illetve a vegyes házasságból születettek szerinte majd magyarrá válnak. Ezek a gondolatok nem éppen a konzervatív jobboldalit sejtetik kirajzolódni a szemünk előtt, ahogyan a többség vélhetően olyan emberre sem bízná a haza sorsát, aki az akár egyhetes áramkimaradásokat is okozó német klímastratégiát tartja etalonnak. Valódi tervek és víziók tehát most sincsenek a baloldalon, csak trükkök, szavazatmaximálási fortélyok, de ez éppen elég veszélyes, tudjuk a saját bőrünkről.
A pénznek nincs szaga, de azért büdös
Igaz, hogy Zajos Peti elsírta már a bánatát, hogy kiköltekeztek az ellenzéki pártok, de azért csurran-cseppen külföldről is akár és hazai vörösbárók is mélyen nyúlnak a zsebükbe, hogy végre ismét a zavarosban halászhassanak. A pénznek nincs szaga – ahogy Vespasianus császár mondta –, Márki-Zay pedig veretes terveire mindenhonnan örömmel és szégyenérzet nélkül tarhál, a milliárdos Bige Lászlótól is örömmel elfogadja a pénzmagot, és a vásárhelyi guru sem érzi annak szagát. Sőt, láthatóan az igen érzékeny, mélyen vallásos lelkét sem bántja, hogy hazugságokra épülő kampányát és országrombolási terveit többek között a hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel vádolt műtrágyakirály segítségével akarja finanszírozni. Ez is belefér, az önimádó Zajos Peti pedig talán azt sem fogja föl, hogy ő csupán az eszköz a levitézlett baloldal ismételt hatalomra jutásához, utána pedig eldobják, mint a használt rongyot. De Márki-Zaynak talán ez az öt perc hírnév elég is, aztán pedig mossa majd a kezeit, hogy ő megváltóként érkezett, tiszta kézzel, csak nem hagyták dolgozni az igazságbeszéd őszödi urai. Fél évvel a választások előtt tehát azt látjuk, hogy a “jobboldali keresztény” Márki-Zay a legsötétebb baloldali Demokratikus Koalíciónak és Gyurcsánynak igyekszik kikaparni a gesztenyét. Hihető ez? Természetesen nem, de ezt minél több magyar embernek kell észrevennie, hiszen eső után már fölösleges a köpönyeg. Ne ázzunk ismét bőrig, amikor karnyújtásnyira van a tető a fejünk fölül.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS